Frohner Fecó: Azt szeretném elérni az életben, hogy valaki ilyen büdösen is képes legyen szeretni

Épphogy lecsúsztál a trónról. Milyen érzés ez számodra?

Inkább úgy fogom fel, hogy sikeresen végigcsináltam 21 napot, még a legutolsó Bátorságpróbán is én voltam a győztes. Úgy érzem, csak nyertem ezzel a műsorral. Büszke vagyok minden versenyzőre, mert a dzsungelben egy napot kibírni is iszonyú próbatétel. Hozzászokik az ember egyfajta komfortzónához, és ha abból kilépve meg tudja magát tartani emberileg és mentálisan, szerintem az óriási fegyver a mai világban.

Milyen élményekkel gazdagodtál?

Az, hogy ilyen embereket ismertem meg, ilyen körülmények között tudtam boldogulni, sőt boldog lenni, és hogy meg tudtam tartani a humort, ami a hétköznapokban is jellemez – számomra ezek megismételhetetlen élmények. Bizonyítottam, hogy nem az számít, hogy mi van körülöttünk, hanem, hogy hogyan nézzük belülről a dolgokat. Úgy érzem, ezt sikerült teljesíteni.

Milyen nehézségekkel néztél szembe a dzsungelben?

Fürdési lehetőségünk nem igazán volt, és a tisztálkodási rutin is hiányzott. Azt hittem, hogy ez nekem nehéz lesz, de nagyon könnyen el tudtam engedni. Erre Dia orra a tanú, hiszen neki kellett ezt szagolnia nap mint nap a Haciendában 

Azt szeretném elérni az életben, hogy valaki ilyen büdösen is képes legyen engem szeretni.

Diával nagyon jóban lettetek, és a haciendában is együtt aludtatok. A férjétől több néző is megkérdezte, milyen érzés, hogy Dia egy másik férfival alszik egy ágyban.

Direkt figyeltem, hogy ne tapizzam Diát (nevet). Tudom, hogy gyönyörű családja van, számtalanszor említette. 

Megvolt az összhang és a kölcsönös tisztelet közöttünk. Nekem Dia jó kis bázis volt, nagyon megszerettem.
 

Dián kívül kikkel barátkoztál össze? Tartjátok majd a kapcsolatot a műsor után is?  

Rengeteg embert tudnék mondani, ezért nem is szeretnék kiemelni senkit sem. Mondtam nekik, hogy bármikor bejöhetnek hozzám a szalonba egy kávéra. Vanda főzni is szeretne nekem, és biztosan finomabbat készít, mint az itteni koszt, a bab és a rizs, ami már a könyökömön jön ki.

Volt is egy étkezős feladat, ami kicsit megviselt.

Nem is kicsit viselt meg, de úgy vagyok vele, hogy azt is sikerült leküzdenem. Többé nem fogok enni azokból a nyalánkságokból, az biztos.  

Sokszor küldtek a nézők Bátorságpróbára. Melyik volt számodra a legemlékezetesebb?  

Nagyon tetszett, amikor a budiban bulvárfelszerelésben be kellett nyúlnom ismeretlen dolgokért. Direkt készültem is erre lelkileg. Az ismeretlentől való félelem a legnagyobb keresztem, és ott fogalmam sem volt, mihez ér hozzá a kezem. Amikor sikeresen teljesítettem a feladatot, iszonyú boldog voltam. 

Az volt bennem, hogy igen, büszke vagyok magamra, le tudtam győzni ezt a félelmemet is, akárcsak a skorpióparámat.

Maradt még benned félelem?

Úgy érzem, megtanultam kezelni a félelmet. Ha hazaérek, és bármi félelemmel tölt el, akkor eszembe fognak jutni a dzsungelbeli élmények, és azt fogom gondolni: ha itt sikerült, akkor otthon is sikerülni fog. A félelem egy természetes emberi reakció, amit el kell fogadni, és ha elfogadod, sokkal erősebbé válsz. 

Ez is egy elképesztő tanulási folyamat volt.
 

Egy éjjel meditáltál, és az egész brigád téged keresett. Hogyan jutott ez eszedbe a zuhogó esőben?

Nagyon sok új dolgot tanultam meg magamról a dzsungelben. Egyrészt azt, hogy imádom az esőt. Nagyon megnyugtat, számomra a megtisztulással egyenlő. Nagyon közel tudom engedni a természetet magamhoz, teljesen feltöltődök tőle, ezért egyszer csak kipattant a fejemből, hogy kimegyek meditálni a szakadó esőben. Ez egyébként nem olyan eső, mint amit megszokhattunk Magyarországon, itt úgy esik, hogy szinte fáj, ahogy zúdulnak rád az esőcseppek. Utólag visszagondolva eléggé bátor tett volt a dzsungelben meditálni, amikor a többiek éppen bepánikoltak valamilyen állathangtól. De akkor engem nem érdekelt semmi. 

Annyira eggyé tudtam válni a környezettel, hogy magamba szívtam mindent, és egyáltalán nem volt bennem félelem.

A családi üzenetekért cserébe lemondtatok a vízről. Hogyan hoztátok meg ezt a döntést?

 Ez óriási dilemma volt mindenkinek. Biztos voltam benne, hogy ha meghallom az édesanyám vagy a nővérem hangját, el fogok érzékenyülni. Megtanultam, hogy ha ilyen helyzetbe kerülök, és esetleg eltörik a mécses, azt fel merjem vállalni. Szerintem az ember egyik legnagyobb bátorsága, hogy felvállalja önmagát, mert akkor a gyengeségeit sem rejti el. 

Ha ezt megteszi, akkor képes elfogadni önmagát, és ez a legnagyobb fegyver.

Én teljesen kitárulkoztam, minden oldalamat megmutattam, és éppen ez volt a célom.

Szombat este megtisztultatok, lemostátok magatokról a gyengeségeiteket. Milyen érzések kavarogtak akkor benned?

Az egy gyönyörű pillanat volt. Nekem van közöm a spiritualitáshoz, és ez szinte egy gyakorlattal is felért. Nagyon megrázó volt látni a gyengeségeket a homlokokon, és megindító volt, amikor a természet által lemostuk őket magunkról. 

Elmondhatatlan tisztaságot érzek magamban, ezért is érdemes volt eljönnöm ide.

Mi lesz az első dolgod, amikor hazaérsz?

Kell 2-3 nap ahhoz, hogy feldolgozzam az itteni eseményeket. Hagynom kell leülepedni őket, nem ugorhatok vissza rögtön a materiális, nyüzsgő életbe. Utána találkozom az összes szerettemmel, és megölelem őket. Nagyon nagy hála van bennem mindenért és mindenkiért, aki körülöttem volt a dzsungelben. Ha valaki megsértett a táborban, abból is tudtam tanulni, hiszen több lettem ettől, és segített fejlődni az utamon. Nincs bennem tüske.