„Az a nagy fájdalmam, hogy nem játszottam eleget” – Tallós Rita szerint hamarosan felszínre törnek az indulatok a dzsungelben

Szerinted mi az oka, hogy neked kellett először távoznod a játékból? Hogyan éled meg, hogy te kaptad a legkevesebb szavazatot a nézőktől?

Először is én vagyok a legöregebb, és túl erős személyiség is voltam a fiatalok között, ami egyébként nem volt baj, csak össze kellett szoknunk, meg kellett értenünk egymás nyelvét. Szerintem ismertségi oka is van, és úgy látszik, hogy jobban rá kellett volna feküdnöm a szavazásra, de nem ez volt a cél, nekem az volt a fontos, hogy itt legyek. Meg kell jegyezni azt is, hogy a nézők nem szavaztak ki, csak kevesebb szavazatot kaptam, mint a többiek, és ez óriási különbség.

Mit tanultál meg magadról ebben a pár napban?

Figuralesen voltam mint rendező és színész. Nagyon izgalmas volt 12 ennyire különböző emberrel együtt élni. Lehet, hogy ha egy 40-50-60-as korosztállyal éltem volna együtt, akkor tovább jutottam volna, de szerintem így is példát mutattam a korosztályomnak.

Lehet, hogy egyszer írsz egy darabot, amiben viszontlátunk valakit a dzsungelből?

Ha nem is írok darabot, de a színpadra mint rendező fel tudom rakni ezeket a hihetetlen karaktereket. 

Például Mercit: azt gondolnád, hogy egyszerűen nincs ilyen ember, és mégis van. Ahogy ő megéli az egész életét, hol önbizalomhiánnyal küzd, hol pedig elképesztő önbizalma van. Én tátott szájjal néztem egy csomó helyzetet, amikor gátlástalanul tudta megcsinálni a feladatokat. 

Ő egy jelenség. Diával és Curtisszel pedig tervezek közös munkát a jövőben színházam, a Liliom Produkció darabjaiban. Mindketten elképesztően tehetséges fiatalok.

Milyen volt a dzsungellét? Erre számítottál?

Alapvetően kiegyensúlyozott ember vagyok, mert megvan az otthoni hátterem ehhez. Felkészültem fizikailag, rengeteget edzettem, lelkileg pedig szerintem rendben voltam. De azért ez kemény volt, például, amikor reggel meghallottuk a bőgőmajmokat, azt hittem, hogy ez valami vicc. Először arra gondoltam, hogy hangszóróból jön, hogy ez nem lehet valódi. Aztán ott volt a többi zaj, és az állatok, például a skorpiók... valahogy azt hittem, hogy sterilebbek lesznek a körülmények, jobban be leszünk csomagolva, búra alatt leszünk – nem így lett. Azt hittem, hogy több ételt kapunk majd, és hát ez sem így lett. Nehéz volt megoldani, hogy mindenki egyen valamit, mindenkinek jusson. Úgy éreztem, hogy kicsit átvettem egy ilyen mamma-szerepet azzal, hogy én főztem és segítettem a táborban. Sőt a csirkéből, amit a lányok hoztak, nem is kértem, csak a porcogót ettem, mert én nem voltam éhes, viszont láttam, hogy mennyire éhesek ezek a huszonévesek.

És mi a helyzet a vécével? Nini már a beköltözéskor elsírta magát, amikor meglátta a tábort.

Nehéz volt feldolgozni a toalettet és a zuhanyzót is. Nagyon érdekes volt, hogy vécézés és zuhanyzás közben kint volt a fejem. Nem véletlen, hogy többen nem tudtunk elmenni az illemhelyre egy ideig.

Milyen érzés lesz megint rendes ágyat és fürdőszobát látni?

Örülök, de azért nincs hurráhangulatom, mert csináltam valamit 8 napig, amibe beleszoktam. 

Mindent meg tud szokni az ember, habár az édesanyám, aki igazi úrinő, mindemellett belevaló csaj is, azt mondta, nem vagyok normális, hogy ilyenre vállalkozom. 

De én büszke vagyok magamra. 

Szerinted hol ment félre a kommunikáció közted és Janicsák Veca közt?

Veca rendkívül fegyelmezett ember, tudatos és racionális. Én meg pont az ellentéte, inkább emocionális vagyok. Veca volt az, aki elsőként belém harapott, hogy ne csináld, az az én ágyam, ne nyúlj hozzá, amikor segíteni akartam. Pedig nekem semmiféle hátsó szándékom nem volt. Akkor ebből kiderült számomra, hogy mi nem vagyunk kompatibilisek, ennyi.

Kivel volt a legkönnyebb együtt élni a dzsungelben?

Diával és Fecóval. Ők kifejezetten azok a kedves emberek, akiknek nem esik nehezükre csendben maradni, és mindent mosollyal elviselni. És ez nekem minta. Valószínűleg 60 évesen nem fogok már megváltozni, de azért jó látni és tanulni abból, hogy hogyan lehet egy ilyen helyzetben könnyedén megfelelni. Én más vagyok.

Milyen helyzetekben volt neked nehéz?

Például a szamárnál voltunk páran, akik úgy gondoltuk, hogy ez egy butaság. Hozzátartozik, hogy én egyáltalán nem haragudtam Gergőre, mert ő is egy tünemény. Máshonnan jött, más gondolkozással, ami nagyon becsülendő, és nagyon irigylésre méltó.

Viszonylag kevés játékban láthattak a nézők, melyik az, amiben szerinted jól helytálltál volna?

Bármelyik játékban szívesen szerepeltem volna. És igazából 

ez a nagy fájdalmam, hogy nem játszottam eleget, a nézők nem küldtek a próbákra.

Amikor szavazást rendeztek a táborban arról, hogy ki az, akivel a legkevésbé szeretnék együtt tölteni a mindennapjaikat,  te voltál az egyik, aki sok csillagot kapott, és így bekerültél a veszélyzónába. Ekkor kicsit megharagudtál Ferire is. Mi lehetett az oka annak, hogy ilyen sokan rád tették a voksukat?

Az az érdekes, hogy Ferinél nem derült ki, miért tette rám. Azt mondta, hogy feszültség volt köztünk, de nem volt. Utána beszélgettünk egy jót. Együtt nagyon sok dolgot megéltünk, együtt jártunk a főiskolára, és egy színháznál is dolgoztunk. 35 évvel ezelőtt is ő mindig morgott valamit, én meg válaszoltam.

Nekem az esett nagyon rosszul, hogy azt hittem, mi össze fogunk tartani, mert közös múltunk van, amit más nem mondhatott el. 

Nekem ezért eszembe sem jutott Ferire voksolni. A másik pedig csak egy félreértés volt Curtis részéről: ő azért rakta rám a csillagot, mert köhögtem az első este, és fájt a fejem, ő pedig úgy gondolta, hogy nem bírom a dzsungellétet. Mercit sem értem, mert nem volt konfliktusunk. Ádám úgy élte meg, hogy volt köztünk konfliktus, de az csak az én vehemenciám volt, amit általában később szoknak meg az emberek. Az olyan dolgokban, amik nincsenek hasznára a csapatnak, elég hevesen reagálok, nem vagyok elég szofisztikált, valószínűleg ez most már így marad. Igyekszem, de én ilyen vagyok.

Hogy látod a tábor jövőjét? Megvan már a főnök, kialakultak csapatok?

Lehet, hogy azok nyernek, akik kameraérzékenyek, és mindent megtesznek majd, hogy aktívak legyenek, de az is lehet, hogy éppen őket fogják kiszavazni a nézők. Curtis egy nagyon laza művészember, szerintem nála is lesz olyan, hogy elveszíti a türelmét.  Ahogy másoknál is, mert egyre kevesebb embert kell majd elviselni, de belőlük egyre többet. Hiába tervezi meg az ember, hogyan fog viselkedni. Meg hát vannak feladatok a táboron belül is, amiket meg kell csinálni, nincs mese.

Ahogy egyre kevesebben lesznek, egyre több minden derül ki a másikról.

Kinek szurkolsz?

Tulajdonképpen mindenkinek. Így például Diának és Fecónak is, úgy gondolom, hogy ők esélyesek, éppen a jó természetük miatt. De a többieknek is szorítok, mindenki mutatott már magából valamit. De az biztos, sajnos, hogy ez a nagy szeretet már lehet, hogy nem tart sokáig, lesznek változások.