Cápák között

Legitimo

rtl.hurtl.hu

2025. január 6. 13:23

A Legitimo Jogvédelmi Zrt vállalkozások és magánemberek jogos érdekeinek támogatásával foglalkozik.

„Ma már százezres nagyságrendben élnek Magyarországon olyan emberek, akiket vállalkozási, vagy magánéleti problémáik esetében jogi tanácsadással, képviselettel támogatunk. Az idén ősszel több mit 100 pályázó közül választottuk 3 kategóriában év jogtudatos vállalata címet. A pályázatok értékelése során azt láttuk, hogy komoly összefüggés van a vállalat mérete és jogtudatossága között. Kisebb vállalatoknál jellemzően kevesebb figyelem és erőforrás jut a jogi megfelelőség, formaszerződések, igényérvényesítési rendszerek kialakítására. Ezért örülünk kifejezetten annak, hogy a Cápák között műsor keretében támogathatjuk a magyarországi startupok és vállalkozások jogtudatosságának fejlődését. Bízunk benne, hogy a Cápák között produkcióval való együttműködés keretében és a Cápákkal közösen tovább tudjuk segíteni a magyar startupokat és vállalkozásokat, hogy az üzletükre és a marketingere koncentrálhassanak, miközben a jogi hétterük és jogérvényesítési képességük magas szinten áll.”

– mondta Szabó György, a Legitimo Jogvédelmi Biztosító Zrt. Vezérigazgatója. 

 

#Cápák között#rtl#Legitimo