Cápák között

Orbók Ilona: A gyerekeim még csak 2 és 5 évesek, de már konkrét karriertervet készítettem nekik

Takács NoémiTakács Noémi

2024. február 12. 13:38

A Cápák között befektetője már gyerekként is elsődlegesen saját értékrendje szerint hozta döntésit, és nem befolyásolta mások véleménye, még szüleié sem. Orbók Ilona 14 évesen üzleti pályára készült, ma már amellett, hogy a legnagyobb hazai tulajdonú könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a BDO egyik tulajdonosa és vezetője, a hazai luxusipar meghatározó gazdasági szereplője is. Úgy gondolja, a sikerhez a kudarcok megélésén keresztül vezet az út, és azok inspirálják a legjobban, akik győztesként kerülnek ki vesztes helyzetekből. Orbók Ilona, akinek korábbi közvetlen főnöke lett a férje és két gyermekének édesapja, családanyaként is ugyanolyan tudatos, mint az üzletben.

Gyerekkorodban ki volt a példaképed, ki inspirált téged?

Kimondott példaképem sosem volt. Úgy gondolom, szituációk és különböző helyzetek vannak az ember életében, amikben lehetőséget kap arra, hogy tanuljon másoktól. A karrierem során is mindig a kollégáim, az ügyfeleim és a partnereim motiváltak. Ha muszáj lenne egy személyt kiemelnem, akkor a modern luxus atyjaként is emlegetett francia üzletembert, Bernard Arnault-t (az LVMH luxuscég-birodalom alapító elnökét) mondanám. Az ő életpályája és karrierje azért kiemelten inspiráló számomra, mert rengeteg nehéz gazdasági helyzetből és vesztes pozícióból tudott győztesen kijönni. Összességében azt mondanám, hogy azokra az emberekre tudok a leginkább példaképként tekinteni, akik nagyon mélyről, több kudarc után is képesek voltak felállni és sikereket elérni.

Mikor döntötted el, hogy pénzügyi karriert szeretnél építeni?

Mindig tudatos és célorientált voltam, ez már kislányként is igaz volt rám. Fontosak voltak számomra a jó jegyek, és az is, hogy a magam mércéjének megfelelően teljesítsek.

Gyerekként sem érdekelt mások véleménye, és ez így van a mai napig. Éppen ezért nem is vagyok jelen az Instagramon és egyéb közösségi médiában. 

Számomra tényleg csak a saját értékrendem, illetve a hozzám közel álloké mérvadó. Ennek a határozott és egyéni életfelfogásomnak már egészen fiatalon sokat köszönhettem. Az iskoláimat is mindig én választottam ki – a gimnáziumot és az egyetemet is beleértve. Édesapám a vendéglátás irányába szeretett volna terelni, édesanyám pedig nemzetközi vonalon képzelt el. Engem viszont már 14 éves koromban is az üzleti világ vonzott, és pénzügyekkel akartam foglalkozni.


Mikor léptél be a munka világába? A szüleid mennyire támogattak a céljaid elérésében?

Korán kezdtem el dolgozni. Az egyetemi tanulmányaim közben is végig dolgoztam, és nyaranta is munkát vállaltam. A bébiszitterkedéstől kezdve a felszolgálásig nagyon sok munkakörben kipróbáltam magam. Emlékszem, az egyetem alatt azt mondtam a szüleimnek, hogy az egész nyarat a tengerparton akarom tölteni. Ők meg erre azt válaszolták, hogy akkor sok sikert, ha egyedül meg tudom oldani, mehetek. Fogtam magam, és elkezdtem Olaszországban bébiszitter állások után nézni, így vizsgaidőszak után már az olasz tengerparton kezdtem meg a nyári munkám, ahol 6 napot dolgoztam egy héten 12 órában, de az az 1 szabadnap a tengerparton számomra minden munkát megért.

A nők legtöbbször alulreprezentáltak az üzleti szektorban. Okozott ez számodra nehézségeket a kezdetekben?

Az üzleti életben egy férfi és egy nő épp annyira különbözik szerintem, mint a magánéletben. Ahogy a napi bevásárlással kapcsolatban sem ugyanúgy gondolkodunk, az üzletet sem azonos nézőpontból közelítjük meg. Én ezzel a kérdéskörrel egyszerűen soha nem foglalkoztam. Rengeteget dolgoztam, mindig extra időt és energiát fektettem a munkámba. Lehet, hogy egy nőnek bele kell tennie ezt a pluszt, hogy a teljesítményét egy férfiéval egyenrangúként ismerjék el, de nekem ez valójában csak most tűnik fel, amikor az interjúkon ehhez hasonló kérdéseket kapok. Számomra egyszerűen nem volt opció, hogy egy partner vagy egy munkatárs ne egyenlő félként kezeljen.

A párkeresésben mennyire volt szempont számodra, hogy a jövendőbeli férjed támogassa a karriered?

Úgy gondolom, egy támogató férj hiánya nagyban megnehezítheti egy nő karrierútját, ezért számomra nagyon fontos volt, hogy a férjem elfogadja, és büszke legyen a munkámban elért sikereimre. A férjem a főnököm volt, a most már közös cégünk, a BDO akkori főtulajdonosa. Én már a megismerkedésünk előtt is ennél a cégnél dolgoztam, és úgy alakult, hogy egy idő után a férjem lett a közvetlen főnököm. Ebből a szoros munkakapcsolatból pedig egy jól működő házasság és két gyermek született.
 

Egyértelmű, hogy nagyon határozott és céltudatos üzletasszony vagy. Anyaként is ennyire tudatosan alakítod a családod életét?

Mindig készültem a családanyaszerepre. Nagyon fontos szempont volt, hogy olyan karriert építsek, ami ezt megengedi. Volt olyan állásajánlatom, ahol pénzt, paripát, sőt még többet is kínáltak, viszont tudtam, ha elfogadom, akkor olyan munkakört vállalok el, ami nagyon megnehezíti a családalapítást, éppen ezért elutasítottam.

A gyerekeim még csak 2 és 5 évesek, de már konkrét karriertervet készítettem nekik. 

Kinéztem az egyetemet, ahová szeretném, hogy bekerüljenek, és az ottani követelményekből visszavezetve választottam ki a bölcsődéjüket és az óvodájukat is. Ez persze csak egy irány, ha ettől eltérő utat választanak, természetesen támogatni fogom. Amiből semmiképp sem szeretnék engedni, hogy 4-5 idegen nyelven tudjanak beszélni. A tapasztalataim alapján a magánéletben és az üzletben is a legfontosabb a networking, a kapcsolatépítés. Ha bármilyen nehéz helyzetbe kerülsz, akkor tudd annak a 2-3 embernek a telefonszámát, akik képesek kihúzni a bajból.


Hogyan hozod egyensúlyba a munkát és a magánéletet?

Amikor a gyerekek bölcsődében és óvodában vannak reggel 8-tól délután 4-ig, akkor teljesen a munkára fókuszálok. Miután végeztem, általában én megyek értük, és lefektetésig minden időmet nekik szentelem. A telefonomat ekkor elteszem, tudatosan nem is nézek rá, mert a minőségi együtt töltött időben kiemelten hiszek. Emellett nagyon fontos számomra, hogy a férjemmel a nap végén tudjunk beszélgetni, és ha esetleg még van valamilyen halaszthatatlan feladat a munkával kapcsolatban, akkor még esténként otthonról gyorsan elintézem.

#Cápák között#orbók ilona#interjúk#üzlet#üzletasszony#család#családanya#luxus#gyereknevelés#Karrier#életút#Életmód#magánélet#párkapcsolat#házasság#interjú#instagram#Gazdaság