Cápák között

Az alkoholos szörpre és a receptdobozokra is ráharaptak a Cápák – újabb hármas befektetés az üzleti showműsorban

rtl.hurtl.hu

2023. március 5. 20:30

Többek között apukák és legjobb barátok álltak a befektetők elé, akiket ezúttal sem kíméltek a nagyragadozók. A kilencedik adásban nem volt magányos Cápa. Egy tripla-befektetés kapcsán még az is megtörtént, hogy az egyik Cápa kiszállt, majd a pitch végén mégis tett befektetési ajánlatot.

„Ez olyan 2000-es évek”

Egyelőre reklámmentesek maradnak az időjárás-webkamerák. Ipolyi István ötlete, miszerint kiemelt turisztikai régiókba új, nagy felbontású webkamerákat helyezne ki, majd azokon reklámhelyeket értékesítene, nem győzte meg a Cápákat. Balogh Petya szerint ennek körülbelül 20 éve lehetett volna létjogosultsága, ma már az érdeklődés hiánya miatt sincs. Az egyébként jó hangulatú pitch végén a vállalkozó nem kapta meg a kért 37 millió 550 ezer forintot.

 

Receptet rendelni?

32 órán belül kiszállítja a HAMM-csapat az általuk megálmodott 60 étel bármelyikét, illetve azok hozzávalóit. Vagyis a különlegesség az, hogy nem készételt, hanem a receptúra alapján, grammra kimért alapanyagokat kapunk, amit otthon készíthetünk el, rakhatunk össze, minden felesleg nélkül. Az Angliában élő Fekete Orsolya először Tomán Szabinától kapott ajánlatot, 15 millióért 18 százalékot kért, amihez felesben társult Balogh Petya is. Így a fiatal vállalkozó két Cápát is horogra akasztott.

 

Pelenka szenzor

Apuka-vállalkozás állt a Cápák elé. Újhelyi Botond és Erdei Zoltán (Kidcare) egy pelenkára csíptethető szenzort fejlesztettek ki, ami méri a kisgyermek hőmérsékletét, mozgását, aktivitását. A nap végén az adatokat egy applikációban lehet összesíteni, így pontos képet lehet kapni a gyerek állapotáról, hangulatáról, tevékenységeiről. Az applikáció továbbfejlesztéséhez kértek 30 millió forintot, de a Cápák gyermekes szülőkként arra jutottak, hogy erre a termékre egyszerűen nincsen szükség. Ráadásul maga a pitch sem sikerült túl jól, Balogh Petya elég határozottan úgy fogalmazott:

Láttunk két zseniális szakembert és nulla üzletembert.

 

Nem túl édes helyzet

Borbás Attila lendületes, fiatal vállalkozóként érkezett a Cápák elé. Aktív sportolóként nem élhetett szenvedélyének: az édességeknek. Ezért protein-alapú édességeket kezdett fejleszteni, amelyekben sem liszt, sem cukor nem található (Prookies). Ahogy gyarapodott az üzlet, kockázati tőkebefektetővel közösen létrehoztak egy gyártósort is, ami viszont jelenleg nincs kihasználva, köszönhető a pandémiának és az azt követő recessziónak. A vállalkozó 75 millió forintot kért a Cápáktól. Balogh Levente szerint ez tipikus vállalkozói probléma, miszerint:

A felét megcsináljátok nagyjából jól, de a másik fele – pont, ami kellene – nincs meg.

Ahogy ennek a cégnek is az a problémája, hogy van egy terméke, van egy üzeme, de nincs piaca, ráadásul marketingre költenék a 75 millió 90 százalékát. A Cápák sorban kiszálltak.

 

Három Cápa a horgon – ez Cseles!

Varga Dávid és Marton Bálint legjobb barátokként úsztak be a Cápák elé. Történt, hogy elfogyott a citromos sörük, és elkezdtek gondolkodni, milyen megoldás lehet erre a problémára, anélkül, hogy megint boltba kelljen menniük. Így született meg az alkoholos szirup, azaz a felnőtt szörp ötlete, amit közösségi finanszírozással hoztak létre és azóta is sikerrel adnak el különböző budapesti szórakozóhelyeknek. A két fiatal mindössze 8 millió forintot kért 25 százalékért, ami annyira meggyőzte a Cápákat, hogy hárman is beszálltak. Sőt, Lakatos István már egyszer kiszállt, mégis visszaszállt! 12 millió forinttal és három 12,5 százalékos mámoros Cápával gazdagodtak a fiatalok. Ezen a forgatási napon a befektetőket a stáb sofőrjei szállították haza.

 

A kilencedik adást követően a Cápák között partnerei az alábbi különdíjakat ajánlották fel:

a K&H az innovációért és fenntarthatóságért különdíj-jelöltje, a Telekom Digitálisan Tettrekész díjasa, a Samsung különdíj-jelöltje, valamint a KIA fenntartható mobilitás különdíj-jelöltje a HAMM.

#Cápák között#5. évad#9. rész#összefoglaló#vállalkozás#befektetés#balogh petya#balogh levente#lakatos istván#moldován andrás#tomán szabina