Megtörte a csendet Török Tamás: tovább vinné a Bon-Bon történetét

rtl.hu

2026. október 16. 16:30

Három hónapja már, hogy Szolnoki Péter súlyos betegség után váratlanul távozott az élők sorából. Az énekes 30 éven át sikeresen vitte Török Tamással együtt a Bon-Bon zenekart, és alkottak számos legendás slágert. De mi lesz a zenekar sorsa ezután? Most kiderült.

Valami Amerika, Köszönöm, hogy vagy nekem, Holnaptól, Válassz engem, A sexepilem - csak néhány ma is ismert sláger, melyet a Bon-Bon az elmúlt három évtizedben alkotott. A zenekar sorsa azonban bizonytalanná vált Szolnoki Péter júliusban bekövetkezett váratlan halála után. A formáció másik tagja, Török Tamás azóta mély hallgatásban van a zenekar jövőjét illetően: lesz folytatásvagy Péter távozásával a Bon-Bon útja is véget ért? A találgatások már elindultak arról, hogy esetleg az énekes helyére valamelyik fia léphet. Most azonban a zenész megtörte a csendet.

Kedves Rajongók, Barátok, Zenésztársak! Vannak pillanatok az ember életében, amikor időre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán meg tudja fogalmazni, mi van a szívében. Sokáig én nem találtam ezeket a szavakat. Peti elvesztése óta sok minden megváltozott számomra. Harminc év közös munka, rengeteg koncert, dal, nevetés, barátság és emlék köt össze bennünket. Együtt éltünk át sikereket, nehézségeket, és együtt kaptunk Tőletek annyi szeretetet, amiért mindig hálás leszek

- írta a Bon-Bon hivatalos oldalán Tamás, aki a zenekarra élete egyik fontos és meghatározó része, ahogyan Peti sem csak zenésztársa volt, hanem igaz barátja is.

Most, amikor még sok minden fáj, egy dolgot biztosan érzek: ezt a történetet nem szeretném lezárni. Most még nem tudok minden részletet elárulni, de hamarosan újra jelentkezem, és mesélek Nektek arról, hogyan szeretném méltó módon megőrizni Peti emlékét és tovább vinni a Bon-Bon történetét.

Tamás hozzátette: nem tud elég hálás lenni a sok üzenetért, szeretetért és támogatáslrt, amit az elmúlt időszakban a rajongóktól kapott. 

Köszönöm, hogy ennyi éven át velünk voltatok, és bízom benne, hogy a Bon-Bon dalok szeretete tovább fogja vinni ez a mesét… Peti, köszönöm Neked a közösen eltöltött harminc évet, a dalokat, a barátságot és mindazt, amit együtt létrehoztunk. Ígérem Neked, hogy odafent boldog és büszke leszel az Örökségünkre.

- zárta sorait.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!