Molnár Áron visszaszólt Bayer Zsoltnak: „Biztos be akarsz futni tátott szájjal ebbe az erdőbe?”

rtl.hu

2026. szeptember 21. 18:30

Molnár Áron és Bayer Zsolt között komoly szócsata alakult ki egy több évvel ezelőtti NKA-támogatás miatt. Miután a színész-aktivista dokumentumokat hozott nyilvánosságra, Bayer saját publicisztikájában válaszolt neki a Magyar Nemzetben. Molnár szerint azonban több lényeges kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt – írja az nlc.hu.

Egy régi ügyből bontakozott ki a konfliktus

Az ügy egyik előzménye egy 2014-ben megítélt, hárommillió forintos támogatás volt, amelyből egy magyar–lengyel kétnyelvű könyv készült volna. Bayer elismerte, hogy a kötet végül nem jelent meg, elmondása szerint azért, mert nem készültek el a szükséges fordítások. Elmondása szerint a hárommillió forintot 2020-ban visszafizette, idézi az Index.

Molnár Áron az ügyről készült vasárnap reggeli teljes Youtube-videóját itt tudod megnézni:

Újabb hárommilliós támogatás került elő

Molnár Áron, a Csillag Születik egykori zsűritagja által bemutatott dokumentumok szerint Bayer nem sokkal az első összeg visszafizetése után újabb hárommillió forintos alkotói támogatást kapott. A színész azt kifogásolja, hogy ehhez nem tartozott nyilvánosan meghirdetett pályázat.

Bayer válaszában azt írta, senki nem értesítette arról, hogy pályázzon. A második támogatásból vállalt írások szerinte elkészültek, ezért visszautasította Molnár kritikáját. Arra is kitért, hogy ő sem kedveli a színész produkcióit, ám szerinte ennek semmi köze ahhoz, teljesült-e egy támogatás célja.

„Biztos be akarsz futni tátott szájjal ebbe az erdőbe?”

A színész-aktivista közösségi oldalán reagált Bayer Zsolt publicisztikájára, ahol pontokba szedte azokat a kérdéseket, amelyekre szerinte Bayer továbbra sem adott választ. Többek között arra kíváncsi, hogyan értesült a nyilvánosan meg nem hirdetett lehetőségről, ki intézte az újabb támogatást, illetve miért kellett korábban többször felszólítani az elszámolás benyújtására.

És nem értesített senki, hogy adj be pályázatot? Hm… biztos be akarsz futni tátott szájjal ebbe az erdőbe, Zsolti?

– üzente a színész.

Bayer azon megjegyzésére is reagált, amely szerint Molnár nála több támogatást kapott a NER-től. A színész azt állítja, közérdekű adatigényléssel bárki ellenőrizheti ezt, ő pedig saját bevallása szerint nem kapott ilyen támogatást.

Molnár szerint itt nem ízlésről van szó

A színész azt is hangsúlyozta, hogy a vita szerinte nem arról szól, kedvelik-e egymás munkásságát.

Nem ízlés kérdése, ha valaki nem azt valósítja meg, mint amire kérte a pénzt, hanem úgy hívják, hogy szerződésszegés

– fogalmazott az aktivista.

Borítókép forrása: RTL

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!