„Hol van a jóleső nyugalom?” – Nyári Dia nem erre számított az első tanítási napon

rtl.hu

2026. szeptember 2. 19:30

Nyári Dia számára nem volt könnyű időszak a nyár. Tavasszal született kislányával heteket kórházban töltöttek, a kis Emma ugyanis egy műtéten esett át. Emellett fia felügyeletéről és szórakoztatásáról is gondoskodnia kellett, hiszen az iskola zárva volt.

Amennyire élvezik a diákok az iskolamentes nyári szünetet, a szülők többségének épp akkora fejtöréssel jár gyermekeik vakációja, hiszen ilyenkor folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy éppen ki vigyáz rá, vagy hogyan kössék le egész napra a figyelmét. 

Nyári Diának is komoly kihívást jelentett a nyár, hiszen Zétény szüneten volt, miközben pár hónapos kislányával kórházban voltak, Emma ugyanis egy születési rendellenességgel jött világra, és ahhoz, hogy a jövőben jó eséllyel járni tudjon, szükség volt operációra. 

A történtekről a színésznő a Fókusznak is mesélt.

Ezek után érthető, hogy a színésznő alig várta, hogy elkezdődjön az iskola. Hetek óta erre készült, ám most mégis elöntötte Zétény hiánya.

Egy hónapja várom, hogy becsengessenek… most meg ülök csendben a konyhában, kávézom, Emmus alszik… és hiányzik a kiskamasz, aki egész nap arcon pörög, be nem áll a szája és már a reggelinél azt kérdezi, “mi lesz ma az ebéd, mit csinálunk?” Ki érti ezt… hol van a jóleső nyugalom?

- fogalmazta meg érzéseit posztjában a kétgyermekes édesanya.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!