5 titok a botrányhősként is elhíresült Dennis Rodmanről

rtl.hurtl.hu

2026. június 10. 6:30

Dennis Rodmant minden idők egyik legjobb lepattanózójának tartanak. Az ötszörös NBA bajnok azonban nemcsak profi játékáról, de extravagáns külsejéről és botrányairól is igen híres. A ma már 65 éves sportolónak nem mindennapi életéről és sikereiről készült dokumentumfilm már elérhető az RTL+ Premium felületén. 

Az RTL+ Premium felületén elérhető Rodman: Mindent vagy semmit című dokumentumfilm az egykori kosárlabdázó kalandos és fordulatokkal teli életét dolgozza fel. Az NBA bajnok – az idei szezon nagydöntője éppen most zajlik, Rodmannek bőven volt része ilyesfajta tapasztalatokban – ugyanis nemcsak remek sportoló, de igen érdekes személyiség is. Több korábbi csapattársa szerint Rodman a pályán sokkal intelligensebb és felkészültebb volt, mint amilyennek a médiában mutatta magát. A „botrányhős” imázs részben tudatos szerep is volt. Most öt olyan tényt gyűjtöttünk össze, amit nem sokan tudnak róla.

  1. Egy ideig éjjeliőrként dolgozott: Mielőtt profi kosárlabdázó lett volna, takarítóként és éjjeliőrként is dolgozott egy repülőtéren. Akkor még nem gondolta, hogy egyszer NBA-sztár lesz.
  2. Hirtelen nőtt meg felnőttkorában: Középiskola után még csak körülbelül 170 cm magas volt. Néhány év alatt több mint 25 centit nőtt, ami rendkívül ritka.
  3. Megtanulta előre kiszámítani a lepattanók irányát: Videófelvételeket tanulmányozott, és figyelte, hogyan pattan le a labda különböző játékosok dobásai után. A lepattanózását nemcsak az atletikussága, hanem a statisztikai megfigyelései is segítették.
  4. Egyszer menyasszonyi ruhában jelent meg egy könyvbemutatón: 1996-ban saját önéletrajzi könyvének bemutatójára fehér menyasszonyi ruhában érkezett, azt állítva, hogy „saját magát vette feleségül”.
  5. Gyerekkorában nagyon visszahúzódó volt: Az iskolaévei alatt félénknek és magányosnak ismerték. A későbbi extravagáns személyisége teljes ellentéte volt annak, amilyen fiatalon volt.
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!