Hihetetlen baki: Miller Zoltán 16 évig nem tudta, hogy papíron nős

rtl.hurtl.hu

2026. május 23. 8:00

Különös, már-már filmszerű történetet osztott meg Miller Zoltán: a színész-énekes csak második esküvője előtt szembesült azzal, hogy papíron még mindig nős. Egy hivatali mulasztás miatt tizenhat éven keresztül maradt érvényben az előző házassága, amiről az érintettnek fogalma sem volt.

 

Miller Zoltán és Vágó Bernadett éppen tíz évvel ezelőtt találtak egymásra, kapcsolatuk pedig azóta is töretlen. A házaspár a Palikék Világa című podcastben számoltak be arról, hogy a  boldogító igen kimondása előtt egy egészen szürreális akadályba ütköztek, amelyről a színész most rántotta le a leplet. 

Amikor 2017-ben elkezdték szervezni az esküvőjüket, a papírok beszerzésekor derült ki, hogy valami nagyon nincs rendben a hivatalos nyilvántartásban.

A történet szerint Miller Zoltán az iratok szerint még mindig házas volt, hiába váltak el korábban Ullmann Mónikával. Mint kiderült, a volt feleségénél annak idején gond nélkül bejegyezték a válást, nála azonban valamilyen adminisztrációs hiba csúszott a gépezetbe. Talán egy váratlan telefonhívás vagy a munkaidő vége zavarta meg a folyamatot, de a lényeg ugyanaz maradt: 

a színész papíron tizenhat éven át, 1997 és 2017 között házasságban maradt.

„Kiderült, hogy gond van a házassági anyakönyvi kivonatommal. Mondjuk ki, 16 éven keresztül magammal éltem házasságban” – mesélte viccesen a színész, aki hozzátette, hogy ebben a két évtizedben összesen mindössze három olyan napja volt, amikor a hivatalos iratok szerint sem volt nős.

A banális baki szerencsére nem állta útját a boldogságnak. Miután sikerült tisztázni a hivatali káoszt, Miller Zoltán és Vágó Bernadett 2017 őszén összeházasodtak. Azóta harmonikus mozaikcsaládban élnek: a színésznek korábbi kapcsolataiból született fia, a szintén sikeres Miller Dávid, valamint lánya, a már kamaszkorú Emma. Közös gyermekük, a most nyolcéves Bella teszi teljessé a családi kört.

A teljes beszélgetést itt tudod visszanézni:

 

A Disney sem tudta először, hogy ugyanaz a család énekli Aladdint

Érdekesség, hogy a tehetség apáról fiúra száll a családban. Míg 1992-ben az eredeti Aladdin animációs filmben még Miller Zoltán kölcsönözte a címszereplő énekhangját, addig negyedszázaddal később a fiát, Miller Dávidot választották ki a Disney-stúdió amerikai szakemberei a karakter megformálására. A tengerentúli döntéshozók állítólag csak a casting után döbbentek rá, hogy az új generáció képviselője éppen az egykori énekes fia.

Erről apa és fia a Nagy szám című műsorban beszéltek az RTL-en, amit itt lehet visszanézni:

 

Nyitókép: RTL Reggeli

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!