23 évesen lett édesanya Horváth Csenge! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket

rtl.hurtl.hu

2026. május 22. 19:45

Egyre kevesebben mernek fiatalon belevágni a családalapításba. Pedig a sztárvilágban is előfordul, hogy egy-egy híresség a huszas évei első felébe vállal gyermeket. Így tett most Horváth Csenge és még néhány ismert hölgy. 

Csütörtök délután egy fővárosi magánkórházban megszületett Horváth Csenge kislánya, aki a Jana nevet kapta. A pici Fésűs Nelly első unokája, aki egészen fiatalon, 54 esztendősen lett nagymama. A színésznő és családja úszik a boldogságban, férjével, Vajtó Lajossal ugyanis már nagyon várták a baba érkezését.

Az egész országot meglepte, amikor tavaly novemberben kiderült, hogy Csenge 23 évesen édesanya lesz, hiszen addig még az sem volt publikus, hogy párkapcsolatban él. Ekkor derült ki, hogy a modell az erdélyi üzletemberként ismert Barabás Ottó mellett találta meg a boldogságot, akivel még közös gyermekük érkezése előtt össze is házasodtak.

Bár ritka, azért a hazai sztárvilágban is vannak hölgyek, akik húszas évek első felében vállalnak gyermeket. Így volt ez Pintér Ada esetében is, aki 23 évesen hozta világra ikerfiait 2006-ban.

Szerintem nincs olyan pillanat az életben, amikor azt mondhatnánk, hogy na most aztán minden tökéletes, most minden megvalósult, és bevállaljuk a gyerek érkezését. Ez valójában azon múlik, hogy valaki úgy érzi, hogy nagyon szeretne és ő belül vágyik az anyaságra. Ha az anyagi háttér megadatott, csak a kor nem lehet ennek az akadálya. Fiatalon is lehetünk tök jó szülők 

– fogalmazott nemrég a Reggeliben a műsorvezető, aki öt évvel ezelőtt háromszoros édesanya lett, amikor második férjével megszületett közös kislányuk.  

23 évesen lett édesanya Horváth Csenge kislánya! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket
Ada szerint nincs megfelelő pillanat a gyerekvállalásra.

Csobot Adél még ennél is fiatalabban, mindössze 22 évesen, 2016-ban szülte meg első kisfiát Istenes Bencétől.

Anyának lenni a fő küldetésemet jelenti az életemben. Én mindig nagyon fiatalon szerettem volna édesanyává válni, és nagyon örülök, hogy ezt sikerült is megvalósítanom. Nekem egyszerűen ez a fő küldetésem az életemben, azt érzem. Bármi más történik az életemben, az másodlagos 

– mondta a műsorvezető, aki ma már kétszeres édesanya.

23 évesen lett édesanya Horváth Csenge kislánya! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket
Adél fő küldetésének tekinti az anyaságot.

 

Nyári Dia és férje kislánya néhány héttel ezelőtt jött a világra, ám ő már a színésznő második gyermeke. Kisfia – aki 2016-ban született – érkezésekor 24 éves volt.

Mindig is fiatalon szerettem volna anya lenni, és voltam olyan szerencsés, hogy hamar összesodort minket az élet a férjemmel. Egy éve voltunk együtt Danival, amikor elhatároztuk, hogy gyereket vállalunk, mert tudtam, hogy nemcsak társként, hanem szülőként is számíthatok rá. Így is lett! A férjem rengeteg terhet levesz a vállamról

23 évesen lett édesanya Horváth Csenge kislánya! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket
Dia és férje tervezték a közös babát.

Noha Radics Gigi nem tervezete, mégis hatalma boldogsággal töltötte el, amikor 25 évesen, 2020-ban életet adott kislányának. Sokan féltették, hogy az szülői feladatok gátolják majd karrierje építésében, ám ez nem így történt.

Az anyaságtól teljesedtem csak ki igazán 

– jelentette ki nemrég a téma kapcsán Gigi.

23 évesen lett édesanya Horváth Csenge kislánya! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket
Gigit nem akadályozta karrierjében kislánya.

Ugyanebben az életkorban lett szülő Szigligeti Ivettből is, akihez 2019-ben érkezett meg kislánya.

Nem érzem azt, hogy lemaradtam volna bármiről, inkább azt, hogy időben jött az anyaság az életembe 

– hangsúlyozta az influenszer, aki úgy érzi az anyaság inkább stabilitást adott neki, és nem akadálynak élte meg a karrierje szempontjából. Ivett jelenleg két gyermekét neveli egyedül, miután év elején elhunyt párja, Dudás Miki.

23 évesen lett édesanya Horváth Csenge kislánya! - Sztárok, akik szintén fiatalon vállaltak gyermeket
Ivett életébe stabilítást hozott az anyaság.

Hogy ez mennyi előnnyel és hátránnyal jár fiatalon szülővé válni, arról korábban Rácz Anna Zsófia pszichológus beszélt a Reggeliben. "A fiatal felnőtt kor az identitás keresés időszaka, ennek megvannak a maga kihívásai: első munkahely, első párkapcsolat, első tapasztalások. “Nagyon az útkeresés szakasza, de ezt tudja stabilizálni a gyermekvállalás, mert ha jön a felelősség, ott csinálni kell, nincs más lehetőség. A szülőség gyorsan fel tudja nevelni az embert – fejtette ki a szakértő, aki szerint a ha meg tudjuk adni a picinek az érzelmi stabilitás és anyagilag az alapvető szükségleteket, fiatalon is bátran vágjunk bele a családalapításba, ugyanis ebben a korban még sokkal energikusabbak és rugalmasabbak vagyunk. 

 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!