Caramel 10 évig depressziós volt – öccse halála törte meg

rtl.hurtl.hu

2026. április 9. 18:00

Megrázó őszinteséggel beszélt élete legnehezebb időszakairól Molnár Ferenc Caramel. Az énekes Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában árulta el, hogy öccse elvesztése után egy évtizeden át küzdött a depresszióval, és azt is felidézte, hogyan kapaszkodtak össze feleségével lányuk súlyos betegsége alatt.

Molnár Ferenc Caramel azon kevés hazai sztár közé tartozik, akik óvják a magánéletüket, és ritkán engednek betekintést a legmélyebb fájdalmaikba. Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában azonban most átszakadtak a gátak: az énekes olyan tragédiákról és belső küzdelmekről vallott, amelyeket korábban soha nem osztott meg ilyen részletességgel a nyilvánossággal.

Caramel összeomlott, amikor elvesztette öccsét

A beszélgetés egyik legmegrázóbb pontja az volt, amikor Caramel felelevenítette öccse elvesztését. Mint kiderült, a gyász nem csupán egy átmeneti időszak volt számára, hanem egy tíz éven át tartó, súlyos depresszióba taszította. Az énekes elmondta, hogy bár belül teljesen összeomlott, a külvilág ebből szinte semmit nem vett észre. Tudatos döntés volt részéről a hallgatás, ugyanis úgy érzi, a legféltettebb dolgai nem tartoznak másokra, és nem szerette volna saját terheivel nyomasztani a környezetét. Úgy véli, mindenkinek megvan a maga keresztje, amit cipelnie kell.

A sors azonban újabb kegyetlen próbára tette a családot 2018-ban, amikor kislányánál, Szofinál limfoid leukémiát diagnosztizáltak. Caramel felidézte azt a felfoghatatlan érzést, amikor a szülőknek szembesülniük kell a legsúlyosabb diagnózissal. Bár sokakban ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért pont ők, az énekes hamar túllépett ezen a gondolaton. 

Szerinte felesleges azon őrlődni, mit hibázott az ember, mert ez a betegség nem válogat, és bárkivel megtörténhet. 

A legnehezebb pillanatokban a hit és az ima adott neki erőt, feleségével, Szilvivel pedig egymásba kapaszkodva vívták meg a harcot kislányuk gyógyulásáért. Szofi azóta szerencsére sikeresen legyőzte a betegséget.

Caramel sokáig lányos apukaként gondolt magára 

A sötét évek után a családba megérkezett a fény is Miron személyében. Caramel elárulta, hogy korábban igazi lányos apukának gondolta magát, és az első egy-két hétben még bizonytalan volt abban, hogyan tud majd kapcsolódni egy kisfiúhoz. Félt attól is, hogy képes lesz-e ugyanazt az elsöprő szeretetet érezni, mint Szofi iránt, de Miron pillanatok alatt levette a lábáról. Az énekes a műsorban el is érzékenyült, amikor fiáról beszélt, akit egyfajta égi jutalomnak tart a sok szenvedés után. Mironnal kerek a történet – fogalmazott könnyeivel küzdve.

A beszélgetés során Caramel feleségéről, Szilviről is meghatóan nyilatkozott. Elmondása szerint már az első találkozásukkor egy különös, megmagyarázhatatlan otthon-érzés kerítette hatalmába. 

Számára Szilvi a mai napig a nagybetűs nő és az ideálja: egy rendkívül erős asszony, aki a legnehezebb időkben is sziklaként állt mellette, miközben megőrizte törékeny nőiességét is.

 Kapcsolatuk alapja a mai napig a mély vonzalom és az a szövetség, amelyet a közösen átélt tragédiák és örömök csak még szorosabbra fűztek.

A teljes beszélgetést itt tudod visszanézni: