Szívszorító sorok: Megyeri Csilla kislányának Herceg-Pál Bianka üzent

rtl.hurtl.hu

2026. március 22. 17:00

Megyeri Csilla kislánya közel 1 hónapja született. Hétvégén pedig megejtették az első kiruccanásukat is már nagyobb családként. Barátokkal is töltöttek időt, ami után Csilla ismert barátnője megható kívánságot osztott meg Alessia számára. Mutatjuk az aranyos üzenetet!

Megyeri Csilla és Nicola Sarcia kislánya, Alessia február 12-én jött világra. A baba születése teljesen elvarázsolta a párt és az azóta eltelt 1 hónapjuk is körülötte forgott. Most azonban úgy érezték, készen állnak az első kiruccanásra és a jóidőben babakocsit ragadva indultak el egy pihentető sétára. Viszont a hétvégi kalandjaik nem merültek ki ennyiben, hiszen egy baráti összejövetelen is részt vettek.

Az összegyűlt párok között pedig Csilláék mellett Herceg Dávid és Herceg-Pál Bianka is feltűnt, akik szintén gyerekkel érkeztek a találkozóra.

Hercegék kislánya, Sarah és Alessia már most megtalálták az összhangot, Bianka pedig aranyos közös videót osztott meg róluk Instagramon.

Bízunk benne, hogy életük végéig jó barátnők lesznek, csak úgy, mint mi.

– írta megható kívánságát az anyuka a gyerekek képe alá.

Hiszen ők már szinte születésük óta ismerik egymást. Ezek azok a kötelékek, amik egy életre szólnak.

Bianka azt is elárulta, hogy a két kislány között mindössze 1 év és 1 nap különbség van, hiszen ha Alessia 1 nappal később születik, akkor közös születésnapjuk lett volna.

Nézd meg az rtl.hu-n a büszke szülők beszámolóját Alessia születéséről!

 

Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub