Puskás-Dallos Peti kimondta, ami minden szülőt foglalkoztat

rtl.hurtl.hu

2026. február 27. 15:50

Puskás-Dallos Peti és Bogi izgalmas utazáson vettek részt, amit nem csak a gyönyörű nagyváros tett különlegessé, hanem hogy kisfiúk, Ábel is velük tartott. Peti őszintén beszélt arról, milyen is gyerekkel utazni, amivel sokan tudtak azonosulni.

Puskás-Dallos Petiék több felejthetetlen kalandon is részt vettek az utóbbi időben. A pár megejtette első kettesben töltött utazásukat kisfiuk érkezése óta. Januárban családi utazásra indultak, ahol a csodálatos Tenerifét járták be. A legutóbbi hétvégét pedig Londonban töltötték szintén hármasban.

Ugyan a brit főváros teljesen elbűvölte őket, Peti pedig azt is megírta, hogy egyszerűen imádja, az utazás felszínre hozott egy témát, ami sok szülőt foglalkoztat. Ez pedig a kisgyerekkel való utazás, ami mellett Peti se mehetett el szó nélkül.

Sokszor hallom: minek utazol pici gyerekkel, úgysem emlékszik rá. Én meg azt érzem, azóta utazom igazán, mióta Ábel velünk van.

– írta a londoni utazós képei mellé.

Mert a világ nem csak emlék- hanem közös élmény. Egy múzeum varázsa, egy park csendes morajlása, egy új város illata, vele millió arcok, terek, házak. És látni, ahogy minden nap rácsodálkozunk együtt erre a sokaságra. na, az a legnagyobb ajándék.

– fejtette ki véleményét a Csillag Születik műsorvezetője. Így követői más szemmel tudják nézni nyaralós családi fotóikat, és azt, hogy miért választják a hármasban való utazást a romantikus páros kikapcsolódás helyett is.

Viszont nem volt egyedül ezzel a gondolatmenettel, hiszen csak úgy özönlöttek a hozzászólások bejegyzése alá. Bebizonyosodott, hogy sokan osztoznak ezen a világlátáson és rajongói nagy lelkesedéssel osztották meg, ők milyen családi utazásnál jöttek rá igazán erre. Még Rubint Réka is kommentelt, aki teljes szívéből átérezte a bejegyzést. Réka is elmesélte, hogy gyerekkoruk óta viszik magukkal Schóbert Larát, Norbit és Zalánt, ami azt eredményezte, hogy ma, már többen felnőttként is szívesen csatlakoznak szüleikhez utazások alkalmával.

Szóval jól csináljátok Peti! Élményt adni az egyik legértékesebb kincs! Ezt soha, senki nem veheti el Tőletek!

– írta Rubint Réka kommentben.

undefined
Nézd a Csillag születik új évadát november 9-től minden vasárnap az RTL-en vagy online az RTL+ Premiumon!