„Az exem egy k*rva, pedig ott hagytam a millákat” – G.w.M az új dalában áll bele Nagy Melanie-ba
2026. január 15. 19:00
Úgy tűnik, G.w.M egy pillanatig sem kerülgeti a forró kását a vadonatúj dalában, és köntörfalazás nélkül megy neki volt szerelmének, Nagy Melanie-nak. Hallgasd meg a dalrészletet!
G.w.M nem finomkodik
G.w.M a TikTokon egy exkluzív dalrészletet mutatott meg a hamarosan megjelenő, Csend után című szerzeményéből, amiben arról énekel, hogy jót nevet azokon, akik a szájukra vették, hiszen ameddig mások szidják, ő csak pénzt keres. Expárja, Nagy Melanie mellett sem megy el szó nélkül: egyszerűen csak k*rvának hívja, akinél milliókat hagyott, ő mégis hazudozik róla a sajtóban. A sikerről is szó esik a fülbemászó dalban:
Nem hittek bennem, de minden sikerült, néha több csajba is beleszeretek, de már gyerekként sem voltunk túl jó gyerekek.
G.w.M-et az autójában fagyizva kapcsolták le a Most Wantedban
G.w.M-et a nézők legutóbb a Most Wanted - A hajsza című menekülős reality-ben láthatták az RTL nézői, ahol Bárdosi Sándorral menekült Sebestyén Balázsék elől. Éppen Győrben jártak, és ráérősen nyaldosták a marcipános fagyit, amikor egy éber nézőnek köszönhetően az Üldözők el tudták kapni a hírességeket – méghozzá meglepően jó hangulatban!