SIKER

Az Éberkóma berobbant 2025-ben - Majka szuperkoncertjén is felléptek

Az Éberkóma berobbant 2025-ben - Majka szuperkoncertjén is felléptek

1:39
HíradóBravúros siker: Mányoki Attila körbeúszta Manhattant, de itt nem áll meg a hosszútávúszó
2024. augusztus 24. 19:23

Bravúros siker: Mányoki Attila körbeúszta Manhattant, de itt nem áll meg a hosszútávúszó

Nyolc óra alatt úszta körbe Manhattant Mányoki Attila hosszútávúszó, ez csaknem 50 kilométert jelent. Ezzel sikeresen teljesítette a Triple Crown sorozat utolsó kihívását is. Eddig erre a világon kevesen voltak képesek. Az egész táv alatt nem állhatott meg, olykor óceánjárók és hullámok nehezítették útját, de ez sem tántorította vissza a régóta eltervezett céljától. A világ nyolc legnehezebben átúszható tavából hármat már kipipálhatott a listájáról, jövőre egy újabbat szeretne meghódítani. 
9:53
FókuszNagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert
2024. augusztus 2. 19:27

Nagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert

Tíz arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza sportolóink az 1936-os berlini olimpiáról. Azon túl, hogy a büszke tömeg pajzsra emelte a versenyzőket, más elismerésben is részesültek a hatalomtól: egyes beszámolók alapján színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert. A 20. században legfőképpen erkölcsi elismerést kaptak az olimpikonok, az anyagi viszont erősen váratott magára. Ráadásul a század második felében a papíron amatőr sportolók 99 százaléka már profi volt. Hogy mennyit ér ma az olimpiai arany, kiderül a Fókusz összeállításából, amit a fenti videóban lehet megnézni. 
KultúraRácz Jenő: A csillagokat is lehozom azoknak, akik megfelelnek
2024. június 6. 14:21

Rácz Jenő: A csillagokat is lehozom azoknak, akik megfelelnek

Rácz Jenő étterme évek óta egyre magasabbra tör a szakmában, sorra halmozza az elismeréseket. A sztárséf forgat, főz, alkot, irányít és minden részletre odafigyel, hogy az általa felállított minőség sziklaszilárd legyen. De mi lehet a sikere titka? Az rtl.hu-nak mesélt arról is, hogy milyen vezetőnek tartja magát, hogyan viselkedik a beosztottjaival és miként álmodja meg az új ételeit.
6:41
Videó„Lehet, hogy tíz év múlva már rá szavazunk” – mit tud Azahriah, amit más nem?
2024. május 25. 8:02

„Lehet, hogy tíz év múlva már rá szavazunk” – mit tud Azahriah, amit más nem?

Közvetlenség, tudatosság, jó marketing, stíluskavalkád, társadalomkritika, szép hang, sokrétű zene és szövegek – rajongói szerint ez mind megvan Azahriahban, aki nemcsak a fiatalokat, hanem a szüleiket is képes megszólítani. A zenész három telt házas stadionkoncertjével a Puskás Arénában már 22 évesen történelmet ír. De vajon mitől emelkedik ki ennyire a magyar mezőnyből, megismételheti-e valaki ezt a sikertörténetet, és kell-e közéleti témákról szólnia popzenének? 
7:02
ReggeliCeglédi Zoltán: Ha valaki politikai sikert akar elérni Magyarországon, azt kell ígérnie, hogy nem rángatja a rendszert
2024. május 8. 10:01

Ceglédi Zoltán: Ha valaki politikai sikert akar elérni Magyarországon, azt kell ígérnie, hogy nem rángatja a rendszert

Miért nem bízunk a politikusokban? Hogy lehet, hogy ma nem népszerűségi, hanem népszerűtlenségi versenyt vívnak a politikusok? Számít miért ennyire hangsúlyos része a politika a magyar közbeszédnek? Ceglédi Zoltán, politikai elemző szerint ma a politika nagyon sokszor közvetlenül beleszól az emberek mindennapi életébe, és annak a politikusnak lenne esélye berobbanni, aki nem rángatja a rendszert, és stabilitást ígér. 
6:27
FókuszA Cápák között Balogh Petyája szerint a diploma nem számít, ő 19 évesen hagyta ott az egyetemet
2024. május 3. 19:48

A Cápák között Balogh Petyája szerint a diploma nem számít, ő 19 évesen hagyta ott az egyetemet

Csak diplomával lehet valaki sikeres vállalkozó? Mennyire kell stresszelni az érettségin? Számít valamit az életben, hogy teljesített valaki középiskolában? Még a Cápák között tapasztalt üzletemberei sem értenek egyet ezekben a kérdésekben. Balogh Petya szerint nem a papír számít, maga is otthagyta az egyetemet 19 évesen, de Lakatos István szerint nem az a jó út, ha az ember egyből pénzt akar keresni – hogy mit gondolnak a többiek, kiderül a Fókusz riportjából.
2:16
Az álommelóBalogh Levente leginkább ezt a képességet keresi Az álommeló 2. évadának jelöltjeiben
2024. március 22. 19:04

Balogh Levente leginkább ezt a képességet keresi Az álommeló 2. évadának jelöltjeiben

Balogh Levente Az álommeló második évadában keresi új elnöki asszisztensét. Idén az ásványvízkirály egy kimagasló értékesítési képességekkel rendelkező jelöltet szeretne maga mellé venni, de ahogy ő fogalmaz: „Megelégszem egy Balázs 2-vel is” – utalva ezzel az műsor első évadának győztesére, Keserű Balázsra, aki magasra tette a lécet az új jelöltek számára. 
9:00
FókuszMoldován András: Sokkal könnyebb gazdagon boldognak lenni, mint szegényen
2024. március 4. 18:55

Moldován András: Sokkal könnyebb gazdagon boldognak lenni, mint szegényen

Moldován András önmagával szemben is ugyanolyan kíméletlenül őszinte, mint másokkal. Nem kertel, elmondta, bizony hibázott apaként, mert a szülőségre is úgy tekintett, mint egy vállalkozásra. András akkor a legbüszkébb, ha azt mondják neki, hogy milyen jófej a gyereke. Az üzletember most arról is beszélt, hogy tudja, a fiával elmulasztott időt már soha nem kapja vissza.
1:24
Cápák közöttBalogh Levente: Szimpatikus volt, hogy jól beáraztad magad, csak én kicsit meghúztam a bajszodat
2024. február 27. 6:37

Balogh Levente: Szimpatikus volt, hogy jól beáraztad magad, csak én kicsit meghúztam a bajszodat

Pozsgai Ákos keményen alkudozott Balogh Leventével a stúdióban, végül a 7scents alapítója elfogadta a Cápa ajánlatát. Leventének imponált, ahogy Ákos beárazta a cégét, és az első találkozásuk alkalmával meg is osztotta ötleteit a parfüméria tulajdonosával. A Cápa azt mondta, számára igazi szerelemprojekt „ez a beauty vonal”.
6:32
FókuszA kvízjátéknyertesek közül volt, aki bukfencezett, más alig mosolygott – mit árul el rólunk az örömünk?
2024. február 20. 18:36

A kvízjátéknyertesek közül volt, aki bukfencezett, más alig mosolygott – mit árul el rólunk az örömünk?

Volt, aki örömében sírva fakadt, más bukfencezett, és akadt, akinek csak egy biccentésre futotta és alig mosolyodott el. Milliókat nyertek tévés műsorokban, az életük megváltozott, de mégsem láttuk rajtuk az örömet. A Fókuszban pszichológus segítségével arra keressük a választ, hogy miért éljük meg másként a győzelem pillanatait és mitől függ, hogy tudunk-e szívből örülni a sikernek.
1:58
HíradóMagyar siker a BAFTÁN: Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője kapta a brit Oscart
2024. február 19. 18:24

Magyar siker a BAFTÁN: Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák berendezője kapta a brit Oscart

Magyar siker a brit Oscarnak is nevezett BAFTÁN. A legjobb díszletért járó díjat a Szegény páráknak ítélte oda a brit filmakadémia. A produkció berendezője a magyar Mihalek Zsuzsa, aki esélyes az Oscar-díjra is. A londoni gálán tarolt az Oppenheimer című alkotás Az életrajzi dráma összesen hét elismerést kapott, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó díjat.  
7:07
Cápák közöttA szelíd Cápát elbűvölő Szarvas Nikolett a kutatói karriert adta föl a gyógynövényekért
2024. február 19. 18:15

A szelíd Cápát elbűvölő Szarvas Nikolett a kutatói karriert adta föl a gyógynövényekért

Szarvas Nikolett, a HerbClinic megálmodója először négyéves korában találkozott a szomszéd néni kertjében gyógynövényekkel, a természetes gyógymódok iránti szenvedélye pedig azóta is tart. A vállalkozónak nehéz döntést kellett meghoznia, amikor szembement szülei akaratával, és felhagyott kutatói karrierjével, hogy minden idejét a gyógynövényeknek és az emberek segítésének szentelhesse. A bátorsága azonban kifizetődött, hiszen az összes Cápa elismerte vállalkozói tevékenységét, ráadásul Dr. Varga Eszterrel üzletet is kötöttek. Niki az rtl.hu-nak több sikertörténetet is elmesélt, ami a női termékenységet támogató rendszerének köszönhető, és arra is kitért, hogy hol tart a közös munka Eszterrel.
5:02
FókuszEzt gondolják a Cápák a műsor eddigi és leendő fiatal vállalkozóiról
2024. február 9. 19:02

Ezt gondolják a Cápák a műsor eddigi és leendő fiatal vállalkozóiról

Az elmúlt 10 évben egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik vállalkozás alapításában gondolkodnak. Legyen szó informatikáról, kultúráról, tudományról, sportról vagy éppen gasztronómiáról, a 30 év alattiak is helyet követelnek maguknak. A Cápák között történetének legfiatalabb vállalkozója a 16 éves Nyikonyuk Balázs volt, aki elszántságával és üzleti érzékével elképesztő sikert aratott. De nem ő az egyetlen sikeres (és egyben Balázs) – most a Cápák között befektetői mondják el véleményüket, tapasztalataikat a fiatal vállalkozókról.
5:52
FókuszLottó: ezekkel a népszerű számokkal kevesebb az esély arra, hogy egyedül vigyük el a főnyereményt
2024. február 6. 19:04

Lottó: ezekkel a népszerű számokkal kevesebb az esély arra, hogy egyedül vigyük el a főnyereményt

5,8 milliárd forintra duzzadt a jelenlegi lottónyeremény: ennyi pénz a mostani magyar átlagkereset alapján akár ezer évig is elegendő lehet. Dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó mégis azt mondja, a statisztikák szerint a lottónyertesek 90 százaléka átlagosan másfél év alatt képes elkölteni a teljes nyereményt. A tanácsadó azt is elárulta, hogy a népszerű számokat nem érdemes megjátszani a lottón, hogy melyek ezek, kiderül a videóból.
3:10
Videó„Ha tudnák, milyen bunkó vagyok” – 50 éves a filmek legnagyobb átalakulója, Christian Bale
2024. január 30. 16:16

„Ha tudnák, milyen bunkó vagyok” – 50 éves a filmek legnagyobb átalakulója, Christian Bale

Csontsovány, túlsúlyos vagy izomkolosszus – akármit kérhetnek a rendezők Christian Bale-től, a színész teljesíteni fogja. A sötét lovag, A gépész és az Amerikai pszichó sztárja nemcsak a személyiségét, de a testét is szerepihez formálja. karrierje elején DiCaprióval versengett a munkákért, gyerekként bántalmazták filmes szereplése miatt, később pedig maga sem kegyelmezett a stábtagoknak. Christian Bale 50 éves.
3:02
Cápák közöttPardo-Aroca Ricardo a csőd széléről hozta vissza cégét, mind az öt Cápa ebbe akart fektetni
2024. január 23. 5:22

Pardo-Aroca Ricardo a csőd széléről hozta vissza cégét, mind az öt Cápa ebbe akart fektetni

Pardo-Aroca Ricardo tudásfeltáró szoftverében mind az öt Cápa meglátta a lehetőséget, és ajánlatot is tett a vállalkozónak. Ricardo végül három befektetővel és 60 millió forinttal távozott a Cápák között stúdiójából. Ricardót többek között arról kérdeztük, hogy hol tart jelenleg a Cápákkal való együttműködése, hogy miért hagyta ott a tanári pályát, és azt is elárulta, hogy chilei származása miatt milyen nehézségekkel kellett szembenéznie gyerekkorában. 
3:27
Cápák között„A két okostojás elrontja a pozíciónkat” – Balogh Levente ráharapott volna a tudást feltáró szoftverre
2024. január 21. 19:30

„A két okostojás elrontja a pozíciónkat” – Balogh Levente ráharapott volna a tudást feltáró szoftverre

Pardo-Aroca Ricardo egy olyan ügyet képvisel a kutatók munkáját támogató, saját fejlesztésű szoftverével, amelyet minden Cápa fontosnak tartott támogatni. A HubScience tulajdonrészére mind az 5 befektető ajánlatot tett. Minél többet beszélt Ricardo, Balogh Leventének annál szimpatikusabb volt, így csalódottan szállt ki az üzletből, amikor Balogh Petya elrontotta az alkupozícióját. Ennek ellenére Ricardo végül három befektetővel és 60 millió forinttal távozott a stúdióból. 
Sport„Az élsportban nem lehet csak a csodára várni” – Milák Kristófnak és Szoboszlai Dominiknak a sikert is fel kell tudni dolgozni
2024. január 12. 5:03

„Az élsportban nem lehet csak a csodára várni” – Milák Kristófnak és Szoboszlai Dominiknak a sikert is fel kell tudni dolgozni

Milák Kristóf körül az elmúlt pár hónapban forrtak az indulatok, aztán amikor már úgy tűnt, nyugvópontra került az ügye, közös képet posztolt vele a sportért felelős államtitkár. Azóta csak arról hallani, hogy elkezdett-e már készülni az olimpiára, és ha igen, akkor hogyan gyakorol, vagy éppen nem gyakorol? A sporthírek másik magyar arca, Szoboszlai Dominik pedig két meccses sérülést szedett össze a Newcastle elleni összecsapáson az év első napján. De mi történhet a színfalak mögött? Nagy Sándor sportpszichológust kérdeztük a két nemzeti ikon karrierjéről, a siker feldolgozásáért folytatott küzdelemről, a közösségi média káros hatásáról és azokról a kevésbé szerencsés sportolókról, akiknek ugyan a tehetségük megvolt, valami miatt kiestek a pikszisből.
15:12
Reggeli„Ők már nem magyarok” – Hajdu Steve szerint ez Azahriah és Szoboszlai Dominik sikerének titka
2024. január 2. 10:30

„Ők már nem magyarok” – Hajdu Steve szerint ez Azahriah és Szoboszlai Dominik sikerének titka

Azahriah háromszor tölti meg idén a Puskás Arénát, Szoboszlai Dominik pedig a világhírű Liverpoolhoz igazolt. Hajdu Steve úgy látja: ők azért tartanak ott, ahol, mert nem magyar mentalitással dolgoznak, hanem világszínvonalú munkát tesznek bele a karrierjük építésébe. Nyáry Luca hozzátette: a Z generáció tagjai már a globális szinthez mérik magukat, nemcsak országon belül, hanem világszinten versenyeznek egymással a fiatalok. De vajon mennyire bírja a sikerrel járó mentális terhet ez a generáció? Holdampf Lindával és Vajtó Lajossal az év hazai bulvárhíreit vesézték ki a Reggeliben. 
2:24
VideóNyolc éve történt a karácsonyi csoda: visszakapták az elveszett, 83 éves jegygyűrűt
2023. december 28. 8:47

Nyolc éve történt a karácsonyi csoda: visszakapták az elveszett, 83 éves jegygyűrűt

A Facebookon talált vissza gazdájához a fontos családi ékszer 2015-ben. Egy hónappal az ünnepek előtt egy pécsi lakótelepen egy idős férfi elvesztette a jegygyűrűjét, és akárhogy kereste ott, ahol leesett az ujjáról, egyszerűen nem találta. A férfi kétségbeesett, hogy eltűnt a régi családi ereklye, de egy hónap után mintha csoda történt volna. Egy járókelő lenézett a földre, ahol észrevette a gyűrűt – becsületesen vissza is juttatta gazdájához, aki azonban nem sokáig tartotta magánál, szinte azonnal tovább is adta a hirtelen meglelt gyűrűt.
4:24
A Város Királynői„Az a célom, hogy a könyvem egyetemi kurzusok alapja legyen” – Paulina mama a vakarás művészetéről ír
2023. december 13. 20:20

„Az a célom, hogy a könyvem egyetemi kurzusok alapja legyen” – Paulina mama a vakarás művészetéről ír

A sikeres üzletasszonyok élete nem könnyű és erre Paulina mama élete az egyik iskolapélda. Több rossz hírrel is szembe kellett néznie az utóbbi időben. A scratching-ről, vagyis a vakarásról szóló szakkönyve úgy tűnik, nem készülhet el karácsonyra, sőt a családi problémák sem kerülik el. Kisebbik fiát, Gábort kirabolták Andorrában, a kár 120 millió forintra rúg és emellett Paulina miatt is állandóan aggódik. Éppen ezért az édesanya barátnője segítségét kérte.
1:57
A Város Királynői„Azt mondta az orvos, mikor megszületett, hogy 20 éves koráig fog élni” – Paulina mama megnyílt legidősebb fia betegségéről
2023. december 7. 20:10

„Azt mondta az orvos, mikor megszületett, hogy 20 éves koráig fog élni” – Paulina mama megnyílt legidősebb fia betegségéről

Lionel, Paulina mama idősebb fia DiGeorge-szindrómával született, ami miatt az orvosok csupán 20 évet jósoltak neki. Ám a gyermek azóta felnőtt és 34 éves férfiként dolgozik és 4 éve boldog párkapcsolatban él. Paulina mama őszintesége meglágyította a Londonban ridegre fagyott szíveket és ezzel megváltoztatta az egész társaság dinamikáját. „Hálát adok az istennek, hogy Lionel még mindig köztünk van” – mondta elérzékenyülve.
3:11
ReggeliTihanyi Peti örömmámoran úszott a fociválogatott szereplése után: Magyarnak lenni jó!
2023. november 17. 13:26

Tihanyi Peti örömmámoran úszott a fociválogatott szereplése után: Magyarnak lenni jó!

Tihanyi Peti azzal a jó hírrel indította a reggelt, ami minden magyar focidrukker álma volt: a válogatott kijutott a 2024-es, németországi Európa Bajnokságra. A magyar focisták drámai mérkőzésen (és előzményekkel) játszottak döntetlent a bolgárok ellen. Ilyen 40 éve nem volt: a válogatott egyenes ágon jutott be. Peti ennek örömére szinte az egész adás alatt egy Magyarország feliratú szurkoló sállal a nyakában vezette a Reggelit.
7:38
ReggeliSzakértő Taylor Swift karrierjéről: A siker ugyanúgy meg tudja gyötörni a lelket, mint a bukás
2023. november 13. 7:15

Szakértő Taylor Swift karrierjéről: A siker ugyanúgy meg tudja gyötörni a lelket, mint a bukás

Taylor Swift nagyon fiatalon lett a popzene koronázatlan királynője. Sikert sikerre halmoz, legutóbbi albuma olyan népszerű lett, hogy még a Spotify rendszere is összeomlott tőle. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint a pozitív stressz ugyanúgy meg tudja gyötörni a lelket, mint a kudarc és az sem mindegy, hogy milyen személyiségtípusra érkezik a siker. Az énekesnő mögött egy egész csapat áll, akik segítik abban, hogy mentálisan is át tudja vészelni az ismertséggel járó nehézségeket, de a szakértő figyelmeztetett: a külső megerősítés önismeret nélkül nem sokat ér.
5:37
Reggeli„Van, amit nem kell magyarázni” – AKC Misi szerint a kortársak nem irigyek Azahriah-ra
2023. október 24. 9:50

„Van, amit nem kell magyarázni” – AKC Misi szerint a kortársak nem irigyek Azahriah-ra

AKC Misi szerint elképesztő Azahriah sikere, amit elért, az a magyar zeneiparban példátlan. Úgy látja, azok közé tartozik, akiknek csak a zene számít – a legtöbbet pedig a zene iránti szeretettel lehet elérni. De hogyan érinti ez a zenész kortársait? AKC Misi a Reggeliben azt mondta, nincs irigység, generációjukat az jellemzi, hogy inkább egymásért vannak, mint egymás ellen. Hogyan alkotnak a saját erejükből feltörő fiatal előadók, és mennyire nehéz topon maradni? A beszélgetésben erről is szó esett.
9:12
FókuszŐ lehet a magyar popzene Szoboszlai Dominikja – Mi Azahriah sikerének titka?
2023. október 17. 19:48

Ő lehet a magyar popzene Szoboszlai Dominikja – Mi Azahriah sikerének titka?

Azahriah múlt héten jelentette be, hogy triplázni fog a Puskás Arénában. Ő az első itthoni zenész, aki ilyen gyorsan megtöltötte a Puskást, ráadásul háromszor. A Coldplay is háromszor játszik Budapestben, de nem mindegyik teltházas. „Azt mondani, hogy egy Azahriah népszerűbb itthon, mint egy Coldplay a régióban, nagyon durva” – mondja Sajó Dávid újságíró. Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa azt kívánja a 21 éves tehetségnek, hogy a következő években is töltse meg a stadiont, Varnus Xavér pedig abban is látja Azahriah jelentőségét, hogy „szótár a generációk között”. Mi jöhet most, hogy a magyar piacot kimaxolta? Mi kellhet a világhírnévhez? A Fókusz utánajárt, mi lehet Azahriah óriási sikerének titka, és megmutatjuk azt is, amikor 2021-ben még a szobájában ülve mesélt stábunknak arról, hogyan alkot.