Megható ünnep: így köszöntötte Falusi Mariann kollégáival Kulka Jánost
2025. november 12. 15:00
A hatvanhetedik születésnapját ünnepelte a napokban Kulka János, ám arra maga sem számíthatott, hogy a Halál Velencében című darab végén egy egész színház köszönti majd. Sőt, még jó barátja, Falusi Mariann is meglepte!
Kulka János fantasztikus meglepetésben részesült. November 11-én ünnepelte a hatvanhetedik születésnapját, aznap pedig a Szentendrei Teátrumban volt jelenése, hogy a Halál Velencében című darabban nyújtson - szokás szerint - emlékezetes előadást. A produkció természetesen telt házzal ment le, a megrendítő darab után pedig különleges ajándékot kapott a várostól a színművész.
Falusi Mariann tortát hozott
Lőrinczy György igazgató megható köszöntője után Barcsay Jenő: Arany-fekete kompozíciójának nyomatát vette át Fülöp Zsolt polgármestertől és Gulyás József kultúráért felelős alpolgármestertől Kulka János. Ám a meglepetések sorának itt nem volt vége, egyszer csak a szentendrei jó barát, a csodálatos hangú Falusi Mariann lépett be a színre egy fantasztikus, kézműves tortával. Aki ott volt, úgy emlékszik - és ezt támasztja alá az Orlai Produkció Facebook posztja is -, hogy János még az előadásbeli festékkel az arcán is igazán boldog volt!
Fotók: Isza Ferenc / Orlai Produkciós Iroda
Kulka János korábban Falusi Mariann-nal egy könnyekig megható előadásban lépett színre a Zsinagógában, melyről a Fókusz tudósított.