Justin Timberlake sokkoló vallomása: Lyme-kórral küzdött végig világturnéja alatt
2025. augusztus 1. 6:46
Justin Timberlake tegnap megdöbbentő vallomást tett: kiderült, hogy Lyme-kórt diagnosztizáltak nála – és mindezt úgy, hogy közben végigcsinálta kimerítő világkörüli turnéját.
A 44 éves énekes Instagram-oldalán osztotta meg a hírt július 31-én, miszerint az utóbbi időben komoly egészségügyi problémákkal küzdött. „Nem azért mondom, hogy sajnáljatok, hanem hogy fényt derítsek arra, mi zajlott a háttérben” – írta. – „Ha valaha átélted ezt a betegséget, vagy ismersz olyat, aki igen, tudod, hogy mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő.”
A bejelentés éppen akkor érkezett, amikor véget ért Timberlake két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour koncertsorozata – melynek végén sokan bírálták a visszafogottnak tűnő színpadi jelenlétét.
Őszintén szólva sokkolt a diagnózis
– vallotta meg Timberlake. – „De legalább már értem, miért gyötört brutális idegfájdalom a színpadon, vagy miért voltam ennyire fáradt és beteg.”
A Lyme-kór egy fertőzött kullancs csípésével terjed, és kezdetben influenzaszerű tüneteket – fejfájás, izületi fájdalom, láz, kimerültség – okoz. Gyakori az úgynevezett céltábla alakú bőrpír a csípés helyén. Kezeletlenül azonban súlyosabb tünetek is kialakulhatnak: arcbénulás, idegrendszeri károsodás, memóriazavar, zsibbadás.
Timberlake elmondása szerint nehéz döntés volt folytatni a turnét a betegsége ellenére, de végül úgy döntött, hogy nem adja fel.
A fellépések öröme messze felülmúlta azt a stresszt, amit a testem érzett. Örülök, hogy kitartottam.
A turné során korábban több koncertet is el kellett halasztani hátfájdalmak, hörghurut, gégegyulladás és bokasérülés miatt.
Az énekes hozzátette: nehezen nyílt meg a betegséggel kapcsolatban. „Úgy neveltek, hogy az ilyesmit megtartjuk magunknak. De most próbálok őszintébb lenni, hogy ne értsék félre a viselkedésem. Azt remélem, ha megosztom ezt, mások is könnyebben kapcsolódhatnak – és talán segíthetek azoknak is, akik hasonló nehézségeken mennek keresztül.”
A bejegyzés végén Timberlake egy megható fotót is megosztott, amelyen kisfiát, Silast öleli – háttal a kamerának –, és köszönetet mondott feleségének, Jessica Bielnek és gyermekeinek: „Jess, Silas és Phin… semmi sem erősebb a ti feltétel nélküli szereteteteknél. Ti vagytok a szívem és az otthonom. Úton vagyok.”
Az *NSYNC egykori bandatársa, Chris Kirkpatrick is támogatta barátját: "Mindig tudtam, hogy a kisöcsém erős – de amit ezen a turnén láttam, új szint volt. Napról napra küzdött a Lyme-kórral, és mégis színpadra állt. Nem panaszkodott, nem keresett kifogásokat – csak ment előre, tiszta szívvel és eltökéltséggel. Ez ritka. Ez hősiesség.”
Kapcsolódó tartalom:
- Kullancs kiszedése házilag - gyerekeknél is biztos ez a módszer
- „Nem baj, ha beszakad a kullancs feje?” – Így védekezhetünk a vérszívók ellen
Fotók: Kevin Mazur/Getty Images for Live Nation, Instagram/justintimerlake