Csuja Imre távozik a színpadról – ezek voltak a legviccesebb bakijai A mi kis falunkban

rtl.hurtl.hu

2025. június 19. 12:09

Csuja Imre búcsút int az aktív színházi szerepléseknek, hogy több időt tölthessen a családjával. A rajongók azonban nem maradnak nevetés nélkül: mutatjuk A mi kis falunk legendás polgármesterének legemlékezetesebb bakijait!

Csuja Imre visszavonul az aktív színházi élettől, jelentette be az Örkény Színház az évadzáró társulati gyűlésén. A bejelentés szerint ugyan nem vállal új próbafolyamatokat, de meglévő szerepei még egy ideig színpadon maradnak. A döntés mögött egy színházi baki áll, a színész elfelejtette a szövegét és leblokkolt. 

A story.hu-nak adott interjúban elmondta, nem szeretné, hogy a nézők egy hanyatló Csuját lássanak a színpadon. 

A színház mellett Csuját a tévéből is jól ismerik a nézők, A mi kis falunk polgármestereként nevetette meg őket hétköznaponként. 

A mi kis falunk 10. évada már forog, heti magyar sorozat még nem élt meg ilyen hosszú szériát. Fontos szerepe lesz Gyuri kocsijának, hiszen A mi kis falunk történései mellett egy testvérsorozat is készül

Ha már búcsú, akkor nem hagyhatjuk ki a színész legviccesebb pillanatait sem a sorozatból, hiszen a kilenc évad alatt számtalan bakivideó főszereplője volt. 

Mutatjuk Csuja Imre legemlékezetesebb bakijait A mi kis falunkból

Csuja a szájába vette a kelléket

A 7. évad első részében egy igazán váratlan pillanatba csöppent Csuja és Törőcsik Franciska. A színész egyszer hosszú másodpercekig csomagolta ki az egyik kelléket, a következő felvételnél pedig bekapott valami olyat, amit nem kellett volna. A színész az egész stábot megnevettette, de végül sikerült összehozni a jelenetet.

A pillanat, amit még a tapasztalt színész sem tudott helyrehozni

Egy különösen kaotikus forgatás során a 6. évad 9. részében egy olyan baki történt, amit még Csuja sem tudott „megúszni”. A jelenet annyira félrement, hogy végül csak nevetéssel sikerült túlélniük a szorult helyzetet.

A baki, amit még Szabó Győző sem bírt ki nevetés nélkül

Csuja Imre nyelve úgy összegabalyodott a szövege közben, hogy Szabó Győző hangos hahotázásba kezdett. 

Ha Csuja Imre káromkodik, akkor megáll a jelenet

Talán a legőszintébb és legszórakoztatóbb baki az volt, amikor az egyik jelenet közben Csuja annyira belekavarodott a szövegbe, hogy a végén véletlenül kiejtett egy trágár szót. A stáb természetesen nem vette zokon a dolgot, a jelenetet azonban képtelenek voltak folytatni a nevetéstől.

Csuja Imrét két éve kérdések elé állítottuk, a videóban őszintén beszél arról, hogy mi jelenti számára a legnagyobb bűnös élvezetet, hogy hogyan győzte meg feleségét arról, ő az igazi számára, és hogy szeret-e tanácsokat osztogatni a fiatal színészpalántáknak: