Csobot Adél ma 31 – emlékszel még, milyen volt az X-Faktorban?
2025. május 9. 5:44
Csobot Adél május 9-én ünnepli 31. születésnapját. Az egykor zavartan mosolygó tinilány az X-Faktor színpadán ma már befutott énekesnő, műsorvezető, és két kisfiú büszke édesanyja. Karrierje tele van emlékezetes pillanatokkal, amelyeket most archív videókkal és közös emlékekkel idézünk fel – egészen a legelső castingjától a Nyerő Páros trófeájáig.
Így kezdődött: egy izgulós lány a színpadon
2012-ben az X-Faktor színpadán ismerhette meg a közönség azt a mosolygós, izgulós lányt, aki Erdélyből, Nagykárolyból érkezett szerencsét próbálni. Csobot Adél első castingján zavartan beszélt, de tehetsége és kisugárzása egyértelművé tette: helye van a színpadon.
Szerelem első adásra – így jött össze Istenes Bencével
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor beszélgetős műsorának házigazdájaként ismerte meg a versenyben induló Csobot Adélt. Mielőtt összejöttek Adél korábbi versenytársával, Bence pedig a Csillag születikben feltűnt énekesnővel, Kovácsovics Fruzsinával, majd Nádai Anikóval is járt.
A nagy vallomásra azonban várni kellett…
A Fókusz riportjában elhangzott az addig hivatalosan meg nem erősített, de mindenkinek nyilvánvaló tény: Bence és Adél szíve egy ritmusra ver. A pár akkor úgy fogalmazott, korábban azért nem akartak a témában nyilatkozni, mert nem szerették volna, ha az „egész sajtó ezen csámcsog”.
Kétgyermekes anyuka és Nyerő Páros
Adél és Bence azóta is együtt vannak, két gyermek szülei, és többször is láthattuk őket közösen a képernyőn. 2019-ben megnyerték a Nyerő Páros című műsort, ahol nemcsak versenyszellemük, hanem humoruk és összetartásuk is lenyűgözte a nézőket és versenytársaikat.
Csobot Adél és Istenes Bence az Álarcos énekesben is együtt szerepeltek. Míg Csobot Adél a Nyomozók táborát erősítette, Istenes Bence az Álarcos énekes műsorvezetőjeként szórakoztatta a nézőket adásról adásra. Az Álarcos énekes 4. évadában pedig Istenes Bence is beült a nyomozói székbe Csobot Adél és Sebestyén Balázs mellé.
Csobot Adél különleges helyet foglal el a nézők szívében – talán azért, mert mindig önazonos, hiteles és kiszámíthatóan kedves maradt. Az X-Faktorban látott „kislány” ma már nőként, anyaként és műsorvezetőként is példakép.