Bulvár

Kismocsok Medgyessy Pétert kérte fel, hogy legyen a gyermeke apja, és a miniszterelnök érdemben válaszolt

rtl.hurtl.hu

2024. május 29. 15:11

Vad idők jártak a 2000-es évek elején. Az ország miniszterelnökét megszólítani sem tűnt nehéz vagy nagy merészséget igénylő feladatnak. 2003-ban futott a ValóVilág2 az RTL-en, amiben Kismocsok, vagyis Varga Andrea is szerepelt. Ő volt az a VV-szereplő, aki nyíltan vállalta, hogy leszbikus, sőt felkérte az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, hogy legyen a gyermeke apja. Medgyessy érdemben válaszolt a megkeresésre.

Varga Andrea, alias Kismocsok nyílt levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnök, amiben szorgalmazta az azonos neműek házasságkötésének engedélyezését, és felkérte, hogy legyen ő a gyermeke apja – a hírről 21 éve ezen a napon számolt be az Index. Szokatlan kérését azzal is indokolta, hogy ezzel a gesztussal szerette volna a közvélemény figyelmét ráirányítani a melegek, leszbikusok helyzetére. A miniszterelnök megtisztelőnek tartotta a felkérést, de nem állt módjában teljesíteni azt.

Meglepő és azt gondolom, személyes megítélése szerint provokatív kéréssel fordulok Önhöz

– kezdte levelét Kismocsok, aki bevezetésképp ismertette televíziós szereplését, illetve azt, hogy a valóságshow-ban az előítéletek oldása érdekében vállalta másságát. A ValóVilág2 lakója többször is beszélt őszintén másságáról, az alábbi videóban sem köntörfalazott. 


Kismocsok a miniszterelnöknek írt levelében kifejtette, hogy teljes értékű embernek tartja magát, ezért azt gondolja, ugyanolyan joga van családot alapítani, mint bárki másnak. De azt tapasztalta, hogy erre a magyar törvények szerint nincs lehetősége. Négy pontban felsorolta, mit szeretne elérni:

  • ha gyereket szül, családja ne minősüljön csonka családnak;
  • gyermekét ne tekintsék félárvának;
  • élete párja ne csak élettársa lehessen,
  • és hogy gyerekét ne érje hátrány, amiért nem klasszikus családmodellben él, hanem két nő neveli. 

Kismocsok azért kérte fel a miniszterelnököt gyereke biológiai apjának, mert így akarta levele lényegi részére ráirányítani a közvélemény figyelmét. Medgyessy Péter a megtisztelő felkérést nem fogadta el – ezt kormányszóvivője közölte a nyilvánossággal, az indokokat is ismertetve. Egyrészt azért nem, mert már két gyermek édesapja, másrészt szerető felesége van, akihez ragaszkodik, továbbá nem szeretne precedenst sem teremteni, mert félő, hogy túlzott igények jelentkeznének az ügyben – fejtette ki. Medgyessy Péter ugyanakkor tiszteletreméltónak tartotta Kismocsok kisasszony családalapítási szándékát. Az általa felvetett problémáról egyébként Európa kevésbé szemérmes fele is évek óta vitázik, Magyarországon is érdemes vitázni, de nem elsősorban a miniszterelnökkel – derült ki még Medgyessyék válaszából.

Ha kíváncsi Kismocsok VV-s szereplésére, és arra, hogyan szerettek egymásba villatársával, Ritával, itt megnézheti a ValóVilág videóit. Az egykori VV-szereplő a nyilvánosságtól visszavonult, Ritával való szakítása óta semmit nem tudni magánéletéről.

Az elmúlt 21 évben nem sokat változott a meleg, leszbikus párok gyermekvállalási joghelyzete, az utóbbi években inkább romlott. Arról, hogy még mindig rengeteg családot tart a kormány súlyos jogfosztásban, Rédli Balázs készített nemrég riportot.

#Bulvár#színes#ValóVilág#kismocsok#medgyessy péter#lmbtq#gyerek#ezen a napon

Címlapról ajánljuk