Bulvár

Ők Szandi gyerekei, már mindhárman felnőttek: Beteljesedett minden, amiről kislány korom óta álmodoztam

rtl.hurtl.hu

2024. március 2. 5:01

Szandi és Bogdán Csaba 24 éve élnek boldog házasságban, három gyermekük született. Megmutatjuk őket.

Szandi és Bogdán Csaba 1999-ben mondták ki a boldogító igent, azóta is az egyik legharmonikusabb magyar sztárpárként tartják számon őket. Három gyermekük született, ebből kettő már nagykorú. Nemsokára pedig a harmadik is felnőtt lesz, hivatalosan is.

A 23 éves Blanka az elsőszülöttjük, aki San Franciscóban dolgozik, párjával pedig távkapcsolatban élnek. Szandiék 10 hónap után látogatták meg nagylányukat Amerikában, és percekig csak sírtak örömükben, aztán hirtelen, mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára, nyakukba vették Kaliforniát, és minden látványosságot megnéztek. Blanka nemrég fenekén kéznyommal feszített a medence partján egy Instagram-posztjában.


Blanka idősebbik öccse, Domonkos tavaly töltötte be a 21. életévét. Szandi egy megható üzenetben köszöntötte fel fiát a közösségi oldalán.

21 évvel ezelőtt pontban reggel 9-kor kerek 3 kilóval megszületett második gyermekünk, Domonkos! Leírhatatlan volt a boldogság, amit éreztem! A lányunk után pont ilyen fiúra vágytam, mint Ő. Édes Domikám! Nagyon büszkék vagyunk Rád! Tiszta szívből kívánom, hogy a jó Istentől kapott talentummal és képességekkel élni tudjál és valósítsd meg minden álmodat!


Szandiék legkisebb fia a 17 éves Csaba, aki egy hónapon belül nagykorúvá válik. Tavalyi születésnapja alkalmából az énekesnő róla is megemlékezett egy Instagram-posztjában.

17 évvel ezelőtt hajnali 4 óra 25 perckor világra jött harmadik gyermekünk, Csabus! Általa, Vele beteljesedett minden, amiről kislány korom óta álmodoztam. Amikor a születése után néztünk egymás szemébe, egy örök életre megmaradt bennem!


Ezt is ajánljuk: 
A 14 éves kora óta éneklő Szandi nem kis meglepetést és komoly fejtörést okozott a kanapéhuszárok fiatalabb generációjának.


 Nyitókép: Kovács Tamás / MTI

#Bulvár#szandi#bogdán csaba#házasság#gyerekek#képek#Bogdán Blanka