Bulvár

A 91 éves Vitray Tamás negyedik feleségéről: A korommal tisztában vagyok, előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám

rtl.hurtl.hu

2024. február 29. 5:48

Vitray Tamás 91 évesen, negyedszerre házasodott meg. A tévés legenda tisztában van a korával és úgy véli, friss kapcsolatában Éva vállalja a nagyobb terhet.

Vitray Tamás 91 évesen, teljes titokban újra megnősült, és Vitray-Ivens Évával boldogabbak, mint valaha. Éva és Tamás szomszédok, így ismerték meg egymást, majd munkakapcsolat alakult ki köztük. Vitray most a Story magazinnak nyilatkozott, ebből derült ki, hogy dupla esküvőt tartottak, mert feleségének lánya és vőlegénye is összeházasodtak velük egy időben – írja a 24.hu.

Az esküvőnk különlegessége volt az is, hogy nemcsak mi házasodtunk össze, hanem Éva lánya és társa is. A két pár egymásnak tanúskodott. Az egyetlen ’vendég’ Gerendás Péter volt, természetesen a hangszerével. A válásom után mondogattam, hogy bizony én már egyedül élem az életemet. És komolyan is gondoltam. Nem hittem, hogy az én koromban még lehet újrakezdeni

– nyilatkozta Vitray.

Azt is elárulta, két héttel az esküvőjük után már Éva lakását újítják fel, ha pedig kész lesz, hozzá költözik. „Amúgy a korommal tisztában vagyok, azt is tudom, előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám, vagyis ebben a párkapcsolatban ő vállalja a nagyobb terhet. Tudjuk, merrefele haladunk, és nagyon boldogok” – tette hozzá.

Csak annyit mondhatok, azt kértük a sorstól, hogy legalább 3650 napot kaphassunk együtt

– fogalmazott felesége, Vitray-Ivens Éva a lapnak.

Vitray Tamás túl a kilencvenen a világhálón indított műsort, és negyedszer házasodott meg. A televíziós legenda és operaénekesnő felesége nemrég az RTL Fókusz stábjának otthonukban meséltek arról, hogyan szerettek egymásba.

Nyitókép: Vitray Tamás 2017. október 31-én Fotó: MTI / Czimbal Gyula

#Bulvár#vitray tamás#vitray-ivens éva#vitray tamás felesége#házasság#párkapcsolat

Címlapról ajánljuk