Bulvár

Krausz Gábor is megmondta a magáét válásukról

rtl.hurtl.hu

2024. január 13. 15:28

Válásáról és Mikes Annáról beszélt Krausz Gábor, aki azt is elárulta, hogyan viseli Tóth Gabival közös lányuk, hogy szülei szétmentek.

Krausz Gábor elmondta, hogyan dolgozta fel válását Tóth Gabival, és azt hogyan viselte közös lányulk, Hannaróza, és Mikes Annával kialakult kapcsolatáról is beszélt a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában – írta a Blikk.

A válásról

Krausz Gábor közölte, hogy „amikor elválsz, az olyan, mintha meghalna egy feled, tehát gyászolsz”, hozzátéve, hogy ilyenkor „nem mindig azt az illetőt sajnáljuk, hanem magadat”.

Tehát igazából én magamat sajnáltam.

Végül „szépen lassan ezt le tudtam zárni”, miután „a dolgok elindultak jó irányba és kialakult a rendszer”.

A lányukról

Tóth Gabival közös lányukról, Hannarózáról elmondta, hogy „nagyon jól van”, és mindketten mindent megadnak neki. A nyár végén Krausz közlése szerint „bizonytalanabb volt a helyzet, ott lehetett érezni, hogy picit nem érti, hogy mi történik”, de „azóta teljesen kiegyensúlyozott, imád óvodába járni, imád itt lenni, imád ott lenni.”

Krausz elmondta, hogy a gyerekelhelyezésről meg tudtak állapodni Tóth Gabival,  és mindkettőjüknél ugyanannyit van – írta a Blikk.

Mikes Annáról

Krausz Gábor elmondta, hogy már jóval azelőtt összejöttek, hogy ezt a nagy nyilvánosság előtt bejelentették volna, közölve, hogy „mindenképp szerettem volna megvárni, hogy ez hová fut ki”. Fontos szempont volt, hogy lányának szimpatikus legyen Mikes Anna, és Krausz hozzátette:

Én nem szeretném azt, hogy félévente Hanninak az életébe egy új nő jöjjön, tehát az én életembe félévente új nő jöjjön be, és ő ezt lássa, vagy ezt szokja meg.

Tóth Gabi egy héttel korábban elmondta, hogy „számomra nem volt titok, hogy összejöttek”, és már régebb óta tud a kapcsolatról, de „az ő döntésük volt, hogy mikor vállalják fel”. 

Tóth Gabi azt is elmondta, miért ment tönkre a házassága és hogy milyen folyamat végén találta meg új szerelmét a Fricska táncosának személyében.

Opitz Barbit megtámadták, zátonyra futott Tóth Gabi házassága, Herczeg Zoltán pedig szabadult – nézze meg év végi összegzőnket itt:


Nyitókép: Instagram / Krausz Gábor

 

#Bulvár#krausz gábor#tóth gabi#mikes anna#válás

Címlapról ajánljuk