Bulvár

Élő alien? 3 méter magas, emberszerű lényeket videóztak

rtl.hurtl.hu

2024. január 12. 8:27

Ön szerint mik, kik ezek? És miért, hogyan? Ufonauták?!

A New York Post számolt be arról a videóról, amelyen úgy tűnik, mintha két óriási, emberhez hasonló lény sétálgatna egy kis brazil szigeten. Mint a legtöbb ilyen videó, ez is olyan, mintha kaputelefonnal vagy burgonyával készítették volna. 

A felvételeken látható, hogy az egyik, ránézésre három méter magas lény a délkelet-brazíliai partoknál fekvő Ilha do Mel szigeten szemlél valamit egy magaslaton, miközben a másik szorosan mögötte áll. Magabiztosan állnak a domb tetején, amely a helyiek szerint nehezen megközelíthető, ráadásul a bokrok alig érnek a lények térdéig. A videón el is hangzik, hogy a lények túl magasak ahhoz, hogy emberek legyenek.


A közösségi médiában gyorsan felkapták a videót, egyesek szerint idegen lények grasszáltak Brazíliában, józanabb hangok viszont arra figyelmeztetnek, hogy a perspektívával játszva jöhetett létre az optikai illúzió. 

Úgy tűnik, a brazil vezetés nem igazán hisz az ufós teóriában. Paraná állam például az X-en azzal viccelődött, hogy olyan szuper a nyár náluk, hogy még az idegenek is eljöttek turistáskodni. 

Kalmár András ufókutató titokzatosan fogalmazott a Fókusznak forrásairól, de ma is azt állítja, hogy 1996-ban egy magyar repülőgép összeütközött egy földönkívüli űrhajóval. A lény szerinte azóta Magyarország birtokában van, valahol a föld alatt őrzik:


Hozzászólna? Az rtl.hu Facebook oldalán megteheti:

 

Nyitókép: jblitoral / Instagram

#Bulvár#idegen#ufó#brazília#Videó

Címlapról ajánljuk