Bulvár

Eltűnt karácsonykor Kulcsár Edina, elmondta, miért nem posztolt semmit az ünnepek alatt

rtl.hurtl.hu

2024. január 3. 8:51

Előkerült az egykori szépségkirálynő.

A 24.hu vette észre, hogy Kulcsár Edina követői hiányolták az egykori modell, műsorvezető posztjait karácsonykor. Kulcsár pontos magyarázatot adott, hogy miért nem posztolt az ünnepek alatt: „Semmi baj! Sőt! Csak annyiról van szó, hogy anyuka vagyok, aki próbál elsősorban itthon megfelelni. Karácsonykor az utolsó pillanatban lettem készen mindennel, szóval ennek is nagyon örültem. Arról már álmodni sem mertem, hogy szépen kisminkeljem magam és normálisan felöltözzek. A gyerekek öröme fontosabb volt, mint hogy azt mutassam, mennyire csinosak és tökéletesek vagyunk. Nem az a célom, hogy kifelé megfeleljek, hanem az, hogy a családomnak feleljek meg” – válaszolta Kulcsár Edina az Instagram-oldalán.

Majdnem éjfélig a tűzhely mellett álltam és a vendégeinkkel foglalkoztam. Azt sem tudtam, hogy hol a telefonom. Szóval minden a legnagyobb rendben, csak önző módon magunkkal foglalkoztam, nem pedig azzal, hogy hírt adjak magamról, és azt mutassam, nekem szebben csillog a ruhám, mint másoké. Nem csillogott sehogy…

– mesélte el Kulcsár Edina, hogy hogyan töltötte az ünnepeket.

Így nézett ki Kulcsár Edina, amikor a világ második legszebb nője és Európa szépe lett:


Nyitókép: RTL

#Bulvár#kulcsár edina#g.w.m#karácsony#ünnepek