Bulvár

Kiderült, mikor kezdődhet Tóth Gabi és Krausz Gábor válása

rtl.hurtl.hu

2023. október 20. 7:27

Nagyon csúnya is lehetne, de úgy látszik, mindenben egyetértenek a fontos kérdésekben.

A Blikk cikke szerint hetek belül elkezdődhet Tóth Gabi és Krausz Gábor válása. A lap információi szerint bár a celebek csúnyán is kezelhetnék az ügyet, most azonban úgy néz ki, minden fontos kérdésben egyet tudnak érteni.

A kislány fele-fele arányban van a szüleivel most is: hol Gabival tölt egy kis időt, hol pedig Gáborral, de ezt mindig meg tudják beszélni egymással. Hannaróza sokat van velük a próbákon, felvételeken is, és láthatóan tetszik neki ez a világ, élvezi, amikor a szüleivel lehet a stúdióban is. De úgy tudom, ezen kívül sincs semmiféle vitás kérdés kettejük között, mindenben meg tudnak egyezni, ezért ők is gyors válásra számítanak

– idézi a Blikk egy a párhoz közel álló, neve elhallgatását kérő ismerős.

A lap emlékeztet, hogy a válásukat bejelentő bejegyzésben mindketten azt írták, hogy Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezik szeretetben, békében.

A sztárpár válásáról korábban a Fókusz is készített riportot:


Nyitókép: RTL / Fókusz

#Bulvár#krausz gábor#tóth gabi#fricska#válás#gyermekelhelyezés