Bulvár

Cicciolina feljelentette a fiát, nem léphet be többé római lakásába

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 10. 14:18

Álmatlan éjszakái vannak Staller Ilonának, vagy ismertebb nevén Cicciolinának. Annyira megromlott a viszonya a fiával, hogy már a rendőrség segítségét kérte.

Szomorú napokat él át az egyik leghíresebb magyar sztár, Staller Ilona, azaz Cicciolina.

Nagyon rossz a kapcsolatom a fiammal. Kénytelen voltam feljelenteni, az ügyészség pedig elrendelte, hogy nem léphet be többé a lakásomba, sőt Rómába sem! Szeptemberben lesz a tárgyalás. Bízom benne, hogy olyan ítélet születik, hogy beteszik egy olyan helyre, ahol meggyógyulhat! 

– árulta el Cicciolina a HOT!-nak.

Az egykori felnőttfilmes sztár szerint túlságosan elkényeztette Ludwigot, túl sok zsebpénzt adott neki, de ezen utólag nem tud változtatni. A helyzet addig fajult, hogy a fiú már napi 100-200 eurót követelt az anyjától és minősíthetetlenül beszélt vele. Ludwig ma már 31 éves.

Megváltozott a karaktere, csúnyán beszél rólam. Fáj, hogy van egy fiam, de mégsincs. Éjszaka is ezen őrlődök, nem könnyű. (…) Ahogy a fiam beszél rólam, az azt mutatja, hogy megváltozott, nincs benne szeretet irányomban 

– tette hozzá Cicciolina.

Nyitókép: Marco Piraccini\Archivio Marco Piraccini\Mondadori via Getty Images

#Bulvár#cicciolina#ludwig#feljelentés#róma#gyerek

Címlapról ajánljuk