Bulvár

Megvan, melyik milliárdos vállalkozó Kárpáti Rebeka új párja

rtl.hurtl.hu

2023. július 24. 11:17

Lénárd András 17 évvel idősebb a modellnél.

Miután Kárpáti Rebeka és Frohner Fecó szakítottak, a lány azt az utat választotta, hogy óvja magánéletét a bulvársajtótól. Ez egy ideig sikerült is, azonban a Blikk kiderítette, hogy Lénárd András, a Tiltott Csíki Sör alapító tulajdonosa lehet Kárpáti szerelme.

A lap informátora szerint a Tiltott Fesztivál Csíkszentsimonban tartott rendezvényen is együtt jelentek meg.

A környéken egyébként is gyakran látni őket együtt, szinte minden hónapban. Sokat kirándulnak, motoroznak az erdőben, nagyon szeretnek a természetben lenni

– mondta az informátor.

Kárpáti Rebeka egyébként az RTL Reggeliben is erről nyilatkozott. „Nagyon sokat vagyunk Erdélyben, annyira gyönyörű hely, ott sokat bóklászunk az erdőben, gombászunk leszakadt gatyában” – mesélte nemrég a Reggeliben.


Rebeka már akkor sem fedte fel titokzatos párja kilétét, mert „a múlt hibáiból tanulva” nem szeretné, ha velük foglalkozna a média.

Mondhatni, kétlaki életet folytatnak. Budapesten is van egy bázisuk, főként itt tartózkodnak, de Erdélybe is szinte minden hónapban ellátogatnak, hiszen Andrásnak kint él a családja, a gyermeke, illetve az üzleti érdekeltségei zöme is oda köti

– idézte a Blikk az informátorukat.

Lénárd Andrásnak egyébként több botrányos ügye is van. Amerikában letartóztatási parancs van ellene, 2001-ben embercsempészet vádjával őrizetbe vették. Azóta is tagadja, hogy táncoslányokat csempészett volna az Államokba. 2017-ben pedig a Heinekennel pereskedett, ami a világsajtót is bejárta, a végkifejletről pedig a New York Times is beszámolt.

A milliárdos szereti a humort is, három évvel ezelőtt például ezt nyilatkozta a 24.hu-nak, amikor az embercsempészetről zajló ügyéről kérdezték:

Akkor fogadom el, hogy táncoslányok voltak, ha valaki megmutatja nekem az illetők táncoslány-igazolványát. Egész addig azt állítom, hogy nem, az a három nő apáca.

A Blikk megkereste a Tiltott Csíki Sör pr-osztályát is Kárpáti és Lénárd ügyében, ahonnan egy Dallasra utaló vicces választ kaptak:

„Köszönjük, hogy kérdéseivel marketingosztályunkat megkereste! Lénárd András alapító/tulajdonos urat sokszor összetévesztik az ikertestvéreivel, Lénárd Bobbyval és Lénárd Jockey-val. A hasonlóság közöttük akkora, hogy néha mi sem tudunk közöttük különbséget tenni. Mi is láttuk a Csíki Sör által szervezett Tiltott Fesztiválon Rebekát Bobbyval. De az is lehet, hogy Jockey volt. Kérjük, keresse Jockey-t vagy Bobbyt válaszért az alábbi email címeken: bobbyka.bobbyka@gmail.com, jockeyka.notbobbyka@gmail.com. Mindentől függetlenül küldünk a napokban Önöknek a szerkesztőségbe egy pár rekesz jófajta Csíki Sört a legjobb évjáratból, hogy hozzájáruljunk a napi jókedvhez.”

Hozzászólna? Itt megteheti:

 

Nyitókép: 24.hu, Mohos Márton/RTL

#Bulvár#kárpáti rebeka#párkapcsolat#csíki sör

Címlapról ajánljuk