Bulvár

Egy világsztár akarta elcsábítani Király Benjámin későbbi feleségét

rtl.hurtl.hu

2023. július 13. 10:39

A Gossip Girl szívtiprója le akarta csapni a kezéről.

Király Viktor sokszor szerepel a médiában a válságba került házassága kapcsán, azonban az ikertestvére életéről keveset tudni. Benjámin a Best magazinnak árulta el, hogy a főiskola alatt érezte igazán, hogy visszavágyik Amerikába így eldöntötte, hogy visszaköltözik, és ennek kapcsán talált rá a feleségére is:

Ennek a döntésnek köszönhetem, hogy megismertem Jesst! Ugyan a mi történetünk nem tipikus love story

– árulta el Ben, és hozzátette, hogy a Tinderen ismerkedett meg a feleségével, akivel másfél évig csak barátként tekintettek egymásra, ugyanis Ben a megismerkedésükkor még nem volt túl egy korábbi kapcsolatán.

Ben azt is hozzátette, hogy egy ismert színésznek is köze volt ahhoz, hogy egymásra találjanak a feleségével:

Volt egy parti, ahol egy ismert színész, Ed Westwick flörtölt Jess-szel, ami után másnap írtam neki egy üzenetet

– idézi a Blikk. Ben a Gossip Girl szívtiprójának közeledését látva vette a bátorságot, hogy megkérje Jesst, hogy ne találkozgasson mással. A pár azóta összeházasodott, és már egy közös gyerekük is született. Ben büszkén posztol Instagram oldalára a családjáról:

 

Nyitókép: Samir Hussein / WireImage / Getty Images

#Bulvár#király benjámin#király viktor#tinder#feleség#ed westwick#ismerkedés#házasság

Címlapról ajánljuk