Bulvár

Egy kígyószerű valami bugyogott a felszínre, amikor egy nő kinyitotta a babkonzervet

rtl.hurtl.hu

2023. május 4. 9:57

A nő nem tudta hirtelen, hogy sírjon vagy hányjon. A képet csak a cikkben merjük megmutatni.

Egy brit vásárló kis híján átdobta a másik szobába azt a babkonzervet, aminek a tetejére egy döglött, kígyószerű bőr- és húscafat úszott fel, írja a Daily Star.

A 26 éves nő azt mondta, hogy észrevette, hogy valami szürke-fekete, kígyómintás dolog lebeg a szószban.

A neve elhallgatását kérő vásárló azt mondta, hogy túlságosan megijedt, így ki sem vette a konzervből azt a valamit, amit benne talált. Íme, a fotó:

Fizikailag nem tudtam rávenni magam, hogy megérintsem. Ezért megböktem egy villával, és az egész egy darabban megmozdult, ezután már csak ránézni sem voltam hajlandó. Becsomagoltam és visszavittem az Aldiba, ahol kaptak tőlük két üveg bort kárpótlásként.

A boltban végül megpróbálták megmagyarázni, mi történhetet. Állítóag a csomaglos megsérült és levegő jutott a konzervdobozba, a benne lévő bab pedig megromlott. Azzal kapcsolatban nem mondtak semmit, hogy lett a babnak kígyó mintája.

Nyitókép: illusztráció / Pexels

#Bulvár#babkonzerv#kígyó#bőr#aldi

Címlapról ajánljuk