Tanárok reagáltak a színpadon orális szexben részesített énekesnő sértő viccelődésére
2023. április 4. 10:21
Az előadó nyilvánosan megalázta a pedagógusokat, akik erre kreatív választ adtak.
MC Pipokinha előadói tevékenységét leginkább a botrányos szóval lehet illetni, mivel olyan, az előadóművészet határterületeként értelmezhető performanszokkal áll elő, mint a színpadi maszturbáció, illetve az orális szex fogadása.
A 21 éves Doroth Helena de Sousa Alves azonban ezúttal valamilyen pozitívabb társadalmi eseményt provokált ki: brazil tanárok a TikTokon egyesülve mutatták be, hogy miért szeretik munkájukat. A kiállás előzménye, hogy Pipokinha a közösségi médiában froclizta a tanárokat, ráadásul fizetésüket összehasonlította a sajátjával. Azzal viccelődött, hogy míg ő egy félórás fellépéssel 70 ezer reált (átszámítva nagyjából 4,7 millió forintot) keres, addig egy tanár talán egész hónapban nem keres 5 ezer reált (nagyjából 340 ezer forint). Később bocsánatot kért és azt állította, hogy korábban komoly traumák érték az oktatási rendszerben.
A közösségi médiában a tanárok a diákjaikkal átélt megható, nehéz, szép pillanatokat osztottak meg, jellemzően arra célozva (írásban is), hogy ezek érnek annyit, mint 70 ezer reál:
Nyitókép: Twitter