Bulvár

„Rendszeresen használok tiszta kannabisz olajat” – Reviczky Gábor alternatív gyógymódokkal is kezeli rákos megbetegedését

rtl.hurtl.hu

2023. március 30. 10:46

Kinyomozta azt a tuti készítményt, amiben minden megtalálható, amire szüksége van.

Márciusban derült ki, hogy Reviczky Gábornál tavaly decemberben prosztatarákot diagnosztizáltak. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész azóta már átesett egy műtéten, most pedig célzott sugárkezelésre vár.

Igaz, a rákkal folytatott küzdelmem még korántsem ért véget, de a különböző vizsgálatokon és műtéten már sikeresen túl vagyok

– mesélte a Best magazinnak, majd köszönetet mondott a Dél-pesti Kórház dolgozóinak, hogy hozzásegítik őt a gyógyuláshoz. Bár áttéte nincs, a prosztata külső burkát egy helyen már megbontotta a ráksejt, aminek terjedését mielőbb meg kell állítani, ezért utókezelések várnak rá, a kemoterápiától azonban elzárkózik.

Míg a célzott sugárkezeléssel csak a rákos sejteket pusztítják el, addig a kemoterápiával az ép sejteket is megsemmisítik, amit nem szeretnék

– vallotta be a hagyományos orvoslás eljárásai mellett az alternatív gyógymódokban is hívő színművész, aki a feleségének köszönhetően több különböző otthoni kezelést is kipróbált már.

Rendszeresen használok tiszta kannabisz olajat, ami egy fantasztikus, természetes csodaszer. Persze ebből is meg kell találni a jó minőségűt, én viszont kinyomoztam a tutit, amiben benne van minden, amire szükségem van.

Nyitókép: Cseke Csilla / MTI

#Bulvár#reviczky gábor#kannabisz#prosztatarák

Címlapról ajánljuk