Bulvár

Puzsér Róbert Kiszel Tündéhez hasonlította Harry herceget

rtl.hurtl.hu

2023. január 10. 19:07

A megmondóember szerinte a herceg egy renitens lázadó, aki „a proli indulatot csatornázza be és gerjeszti fel”.

Szóba került Harry herceg kedden megjelent könyve Puzsér Róbert és Horváth Oszkár műsorában – szúrta ki a Blikk

Puzsér szerint – mivel a herceg könyvének az a címe, hogy Spare (vagyis Tartalék) – látszik, hogy Harrynek ez a súlyos sérelme. 

Ez az ő sorsa. Három lépés a tróntól, ami már csak két lépés. Nincs trónöröklő státuszban, nem is lesz már abban. Hozzávágták a végtelen nyilvánosságot és végtelen mennyiségű pénzt, illetve a lét elviselhetetlen könnyűségét. Ő ebben a minden mindegy állapotban töltötte eddig az életét. Harry herceg egy viszketeg celeb lett, akinek semmilyen más célja nincsen, nagyjából mint Kiszel Tündének

– fejtette ki a véleményét Puzsér az Önkényes Mérvadóban.

Puzsér szerint Harry rangon aluli házassága kifejezetten a Windsor-ház bosszantására szolgált. Ő a renitens lázadó, aki „a proli indulatot csatornázza be és gerjeszti fel” – mondta Puzsér, és hozzátette: úgy véli, Harry azt gondolja, hogy „ez a dinasztia már szétrohadt”, ezért az embereknek le kell váltaniuk.

Nyitókép: Finnbarr Webster/Getty Images

#Bulvár#harry herceg#kiszel tünde#puzsér róbert#spare#tartalék#könyv#királyi család#meghan markle

Címlapról ajánljuk