Bulvár

Pumped Gabo információkat fecsegett ki Aurelio börtönbeli életéről

rtl.hurtl.hu

2022. október 30. 9:50

Gabo azt is elmondta, hogy érzi magát a börtönben Aurelio.

Pumped Gabo elmondta, hogy már nagyon várja, hogy a barátja kijöjjön a börtönből és hogy újra együtt bandázzanak. Pumped egy díjátadón elmesélte, hogy sikerült beszélnie valakivel, aki rendszeresen tartja a kapcsolatot a Való Világ egykori versenyzőjével, aki jelenleg a börtönbüntetését tölti – írja a Bors Online.

Aureliónak időközben gyermeke született, aki egy „félrekacsintós” buli után fogant egy bajai lánytól. Gabo fotón látta a kislányt és az anyukát is, állítása szerint mindketten jól vannak, szépek.

Aurelióról elmondta, hogy a körülményekhez képest jól van, sikerült beilleszkednie, a rabtársai pedig jófejek vele.

Ugye most született egy gyereke is, amiről egyébként én sem tudtam, de annak nagyon örülök, hogy a lány is és a pici is szépek. Mondjuk az, hogy volt kint közben egy barátnője, az annyira nem jó, no de mindegy is. Szeretett volna gyereket a barátnőjétől, az nem jött össze, de az univerzum dolgozott és ahonnan elvett, oda vissza is adott.

– mondta Pumped Gabo, majd megjegyezte: szívesen elviszi néha a kislányt a bölcsibe és érte is megy, ha kell.

Nyitókép: RTL Fókusz

#Bulvár#vv aurelio#pumped gabo#gyerek#börtön

Címlapról ajánljuk