Bulvár

Tibi atya nekiesett Kulcsár Edinának, viselkedését egy heroinfüggő prostituálttal állította párhuzamba

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 24. 15:25

Rémületesnek és szégyenletesnek tartja, hogy semmilyen gyermekvédelem nem foglalkozik ezzel az általa abúzusnak minősített jelenséggel.

Mi is beszámoltunk róla, hogy első közös gyermekét várja Kulcsár Edina modell, egykori szépségkirálynő és párja a G.w.M művésznevet használó Varga Márk. Az örömteli hírrel kapcsolatban Kulcsár Edina elmondta: nem tudja, hogyan eshetett teherbe, hiszen fogamzásgátló tablettát szedett, korábban pedig endometriózisa miatt kevés jóval kecsegtették az orvosok. 

Tibi atya kifejezettem erős hangú posztban taglalta, mit gondol arról, hogy Kulcsár Edina meghökkent azon, hogy várandós lett. 

Szerinte „a nem közszereplő médiatermékek egyik fő jellemzője, hogy amikor nyilatkoznak, semmilyen szempont nem létezik a számukra, csak hogy elérést generáljanak.”

Ahogy Kulcsár Edina belövi a következő adagot a napi figyelemből, pontosan úgy viselkedik, mint bármelyik heroinfüggő: eleinte még a tiszta lájkok kellettek, aztán fokozatosan áttért az utcai minőségű mérges fejekre, ma meg már a nyomornegyedben is bőséges forgalmú, hígabb röhögők is megteszik, csak sok legyen

– fogalmaz. Úgy látja, a függők gyakori életútja az, hogy „kezdetben fenntartják a tökéletes család képét, talán túl jónak is tűnik minden. Aztán jön a törés, a tegnapi szerelem pedig még csak nem is ellenség lesz, csupán járulékos veszteség, akit a következő adagért voltak kénytelenek feláldozni.” 

A családanyaság vékony máza lassan lekopik, mint púder a prosti ráncairól, és a függő az út szélén találja magát rongyokban riszálva a szembejövő forgalomnak

– tette hozzá. 

Kifejti: Kulcsár Edina eddig kényesen odafigyelt rá, hogy a közösségi médiában legalább megpróbálja azt hazudni, hogy ő felelős szülő. Tibi atya szerint ez leomlott, a kiváló anyaság a szent figyelemhez már kevés volt, és jöhet a felelőtlenül szexelő elvált anyuka, teszi hozzá.

»Nem tudom, hogy történhetett« – egészséges ember ilyet nagy nyilvánosság előtt nem mond a saját születendő gyerekéről, mert rögtön eszébe jut, milyen érzés lesz majd visszaolvasnia, ha elég nagy lesz, hogy megértse.

Tibi atya hozzáteszi: ezek csak az egészséges ember gondolatai, nem a függőé, hiszen egy függőnek bármi jó, amivel elérheti a célját. „Ha az ára a gyermekei méltósága, akkor az. Nem akar ő ártani senkinek, csak a délelőtti adag kell” – írja, majd arra is kitér, hogy ebben a stádiumban már nem várható el Kulcsár Edinától a betegségbelátás. 

Rémületesnek és szégyenletesnek tartja, hogy semmilyen gyermekvédelem nem foglalkozik ezzel a fajta, általa abúzusnak minősített jelenséggel.

Kulcsár Edina nyilvánosan megalázhatja még meg sem született gyermekét ország-világ előtt, toxikus családi és kapcsolati mintákat égethet be tömegek számára, de a nyilvános kritikáját gyakorolni börtönnel büntethető bűncselekmény

– állítja. Végül leszögezi: egy ideális társadalomban törvény tiltaná, hogy a gyermek intim élményeit a szülő ország-világ előtt teregesse ki, egy egészséges társadalomban pedig elég lenne a szülők és a közvélemény józan belátása.


Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI

#Bulvár#tibi atya#kulcsár edina#gwm#várandósság

Címlapról ajánljuk