belföld

„A szükséges hat óvónő helyett egy dolgozik, kollégái pedig egytől egyig közmunkások”

Balázs BarbaraBalázs Barbara

2022. augusztus 3. 7:21

Miután kijöttek a felsőoktatási felvételik ponthatárai, kiderült, idén ősszel minden eddiginél kevesebb leendő óvodapedagógus ül iskolapadba. Eközben szakmai szervezetek évek óta kongatják a vészharangot, hogy égető hiány van óvodai szakemberekből. Náluk már nem rémisztő jövőkép, hanem a valóság, hogy közmunkások vigyáznak a gyerekekre, akikkel így érdemben nem is lehet foglalkozni, csak megőrzés van. Fábián Katalint, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnökét kérdeztük arról, mi az oka annak, hogy évről évre kevesebben készülnek erre a pályára és hogyan hat mindez a gyerekekre.

Az idei felvételi adatokból az látszik, hogy 2006 óta nem vettek fel olyan kevés embert óvodapedagógus képzésre, mint idén. A szakmai szervezet vezetőjeként mennyire látja sötéten a helyzetet?

Egészen tragikusnak látom. Már 2019-ről 2020-ra a felére esett az óvodapedagógus képzésre jelentkezők száma, a rendkívül kevés jelentkezőből pedig csak mintegy 40 százaléknak, idén kevesebb mint 900 főnek sikerült teljesíteni a felvételi követelményeket. 2020-ban szigorították a bekerülés feltételeit is: a bejutáshoz legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit kell tenni. Figyelembe véve, hogy minden évben óvodapedagógusok tömegei mennek nyugdíjba, illetve hogy a képzés alatt, majd a pályán eltöltött első években rengetegen morzsolódnak le, félő hogy a rendszer rövid időn belül össze fog dőlni.

Probléma, hogy magasak a felvételi követelmények?

Egy olyan helyzetben, amikor szinte senki nem akar erre a pályára menni és amikor a kieső kollégák helyettesítésére egyébként teljesen szakképzetlen munkaerőt alkalmaznak, úgy gondolom, igen, probléma.

Mi az oka annak, hogy ennyire kevesen választják ezt a pályát és a képzés alatt, illetve a pályájuk elején is sokan váltanak?

A kezdő óvodapedagógusi bér jelenleg bruttó 210.000 forint körül van (vannak olyan önkormányzatok, ahol megpróbálják kiegészíteni ezt az összeget), a már elfogadott jövő évi költségvetésbe pedig ezúttal sem került be a pedagógusok bérének rendezése. A kényszerű és nagyon gyakori helyettesítést sem fizetik ki, miközben a pályakezdő fiatal felnőttek szeretnének egzisztenciát teremteni, családot alapítani. Ilyen összegért, méltatlan feltételek mellett azt gondolom, természetes, hogy senki nem akar dolgozni vagy ezekért a kilátásokért évekig tanulni.

Mit ért méltatlan feltételek alatt?

Kevesebb óvodapedagógusnak kell ellátnia változatlan mennyiségű feladatot, miközben szakmai kompetenciájukat nem ismerik el, sőt semmibe veszik. Hadd mondjak egy példát. 2019 végén a kormány megváltoztatta az iskolaérettséggel kapcsolatos korábban bevett eljárást, ezért 2020 óta arról, hogy egy gyerek iskolaérett-e, már nem az őt nap mint nap nevelő óvodapedagógus alkot véleményt. Ennek megítélése egyszerű adminisztratív útra terelődött: hatévesen kötelezően el kell menni iskolába. 

A pedagógus hiába töltögeti szolgaian a fejlődést nyomon követő naplót és temérdek más, felesleges adminisztrációt, és hiába látja, mi lenne jó egy-egy gyereknek, nincs döntési jogköre. 

Igaz ugyan, hogy a szülő kérvényezheti az ettől való eltérést az Oktatási Hivatalnál, de azt látjuk, hogy a – főleg az ország szegényebb régióiban élő – szülőknek ehhez nincs meg a megfelelő információjuk vagy érdekérvényesítő képességük. Ennek eredményeként pedig éppen azok a gyerekek kerülnek éretlenül iskolába, akiknek az ebből fakadó nehézségeit a családi háttér sem képes kompenzálni. Mindez a pedagógusok véleményének totális ignorálásával, tiltakozásukat semmibe véve történik. Ezt tovább erősíti egy másik, szintén méltatlan eljárás, mégpedig az, hogy a pedagógushiányt (óvodában és iskolában is) szakképzetlen munkaerő bevonásával igyekeznek pótolni.

Hogyan erősíti egymást ez a két folyamat?

Az éretlenül iskolába kerülő gyerekek oktatását-nevelését szakképzetlen munkaerőre, sőt közmunkásokra bízva borítékolható az alulteljesítés, a kudarcélmény, a bukdácsolás. A közmunka említésével nem túloztam. A PSZ alelnöke Gosztonyi Gábor a napokban úgy fogalmazott úgy egy cikkben, hogy

ha kormány nem lép, hamarosan elérkezünk oda, hogy egyes iskolákban közmunkásokat küldenek majd be gyerekfelügyeletre.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy az óvodában ez már nem csak rémisztő jövőkép, hanem a mindennapok valósága, tényleg közmunkásokat alkalmaznak a már kezelhetetlen pedagógushiány enyhítésére. A legnehezebb helyzetekben a baranyai, borsodi, szabolcsi hátrányos helyzetű kistelepülések vannak, 

tudok olyan háromcsoportos óvodáról, ahol a szükséges hat óvónő helyett egy dolgozik, kollégái pedig egytől egyig közmunkások. 

Az óvodákat, iskolákat eközben központosítják, összevonják, a gyerekeket sokszor több faluval távolabb szállítják és a nemrégiben nyilvánosságra került tragikus eset is bizonyítja, mi történhet, ha munkaerő hiányában omladozik a rendszer. Pedagógiai szempontból is nagyon szerencsétlen, hogy kézről-kézre adják a gyerekeket, akiknek óvodás korban éppen a személyi állandóságra lenne szükségük. Úgy gondolom, hogy ha a gyerekeink körül szakképzetlen, kellő információval nem rendelkező emberek dolgoznak méltatlan körülmények között, az olyan káros, hogy az egész rendszer létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Hogyan tud részt venni a gyerekek nevelésében egy szakképzetlen kolléga?

Természetesen sehogy, ezt a jogszabály nem is teszi lehetővé. De míg elsőre valamennyire megnyugtató lehet a tudat, hogy szakképzetlen munkaerő nem vezethet például foglakozást, ennek a valóságban az az eredménye, hogy 

az óvodák egyre növekvő részében kizárólag gyerekfelügyelet valósul meg. 

Bennünk viszont az merül fel, hogy pedagógiai hozzáértésen alapuló foglalkozások nélkül mi is lesz a gyerekek iskolaérettségével? Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik a coviddal sújtott években betegség és a zárva tartó intézmények miatt eleve jóval kevesebbet jártak óvodába és így nem jutottak hozzá a számukra esetleg szükséges fejlesztésekhez, cserébe hatévesen kérdés nélkül iskolába küldjük őket? Szerintem nem helyes borítékolható kudarcnak kitenni a gyerekeket, az ígért felzárkóztatás helyett így nagyarányú lemorzsolódás fog következni. Ezek nem családbarát, hanem kifejezetten gyerekellenes intézkedések.

Ön szerint milyen szándék vagy elgondolás húzódik ezek mögött a döntések mögött?

Egyértelmű, hogy az égető pedagógushiányt próbálják valahogy orvosolni azzal, hogy szakképzetlen munkaerőt alkalmaznak. Amikor a bevethető pedagógiai asszisztensek és óvodai dajkák (akik pedagógiai munkát segítő dolgozóként egyébként sokat tesznek azért, hogy óvodában, iskolában gördülékenyebbek legyenek a napok) is elfogynak, jöhetnek a közmunkások. Ez gyorsabb és könnyebb megoldás, mint béreket emelni, vagy a képzés szerkezetén finomítani, jobb körülményeket biztosítani. 

A korai iskolázás erőltetése is összefügg az óvodapedagógus-hiánnyal – ha hamar iskolába lépnek a gyerekek, kevesebb óvónő is elég lehet. 

Csakhogy az iskolában semmivel sem jobb a helyzet, évről-évre növekszik a szakemberhiány.  A jelenlegi intézkedések abba az irányba hatnak, hogy egyre kevesebb lesz a diplomás (nem csak pedagógiai területen) és egyre nagyobb lesz azoknak a száma, akik idő előtt kiesnek a közoktatás, köznevelés keretei közül.

Mit gondol, a szülők mennyire vannak tisztában az óvoda problémáival?

Úgy gondolom, nincsenek tisztában vele, mert a problémák – egy-egy kivételtől eltekintve – élesen majd az iskolás évek elején jelennek meg. Az iskolába kerülő gyerekek jó része például nem lesz képes pár percnél tovább figyelni vagy együttműködni a társaival. Ezeket a nehézségeket lehetetlen kevés tanítóval és szakképzetlen munkaerővel megoldani. 

A szülők jelentős része nincs tisztában azzal, hogy ezek a körülmények közvetlenül és negatívan befolyásolják a gyermekük fejlődését. 

Amikor az elsődleges gond az, hogy mi lesz egy hónap múlva a vállalkozásommal, miből fogok megélni vagy hogy fogom fizetni a rezsimet, kevésbé foglalkoztatja őket, hogy szakmailag hogyan amortizálódik le az óvoda – ez a kérdés nem lesz napirenden. Persze nem csak és talán nem is elsősorban a szülő feladata ezekre a problémákra megoldást keresni, hanem a kormányzatnak és a társadalom egészének kellene fellépnie a közoktatás színvonalának emeléséért.

Arra lát reményt, hogy az óvodapedagógusok fogjanak össze és hallassák valamilyen módon a hangjukat?

Én úgy látom, hogy az óvodapedagógusok érdekérvényesítő képessége jelenleg nagyon kicsi, tehetetlennek érzik magukat és félnek. Azok, akik a pályán maradtak, esetleg 1-2 évük van a nyugdíjig, attól tartanak, hogy ha szót emelnek, esetleg elveszítik az állásukat. Pedig az elmaradt, többször beígért fejlesztések már nem tűrnek halasztást.

Szakmai szervezetként milyen megoldási javaslataik vannak a helyzetre?

A tavalyi év végén kérdőíves felmérést végeztünk, és mintegy 2300 óvodából kaptunk visszajelzést arról, mik a kollégák a legnagyobb nehézségei, milyen segítségre lenne szükségük. Ezek alapján, illetve figyelve a tendenciákat, úgy látjuk, hogy a változáshoz most már többirányú cselekvés kellene. Az egyik legfontosabb az volna, hogy a döntésekbe vonják be azokat, akiket azok érintenek: legyen szakmai egyeztetés a pedagógusokkal, amikor róluk és a gyerekekről döntenek. A bérrendezés szintén nem halogatható tovább. Meg kellene fontolni, hogy a növeljék a pedagógiai asszisztensek számát és a már óvodában dolgozó asszisztenseknek biztosítsák, hogy munka mellett, már középszintű érettségivel elvégezhessék az óvóképzést. Muszáj lenne tovább csökkenteni a minőségi munkavégzést hátráltató adminisztrációs terheket is, és szükség lenne arra is, hogy a legfontosabb szakmai kérdésekben a szakma visszakapja korábbi jogköreit. Hosszú távon az óvodapedagógus képzés és továbbképzés rendszerének megújítása és az utánpótlás rendszerének központi támogatása (ösztöndíj, pályakezdők bérkiegészítése) hozhat még változást.

Nyitókép: Kurucz Árpád / Anadolu Agency / Getty Images

#belföld#óvodapedagógus#iskolaérettség#közmunkások#hiány#ma

Címlapról ajánljuk