Bulvár

Zámbó Krisztián túllépett Zsuzsikán

rtl.hurtl.hu

2022. július 6. 11:09

Zámbó Jimmy fia szakításától volt hangos a sajtó, hiszen a közelmúltban ért véget 11 éves kapcsolata Takács Zsuszival. Krisztián most közösségi oldalán mesélt az elmúlt időszak nehézségeiről.

Az előadó és Takács Zsuzsi szerelmét a Nyerő Páros óta követhették a nézők, szakításuk azonban még így is sokakat megdöbbentett. Kapcsolatuk alatt ugyan többször is szétmentek, de korábban valahogy mindig visszataláltak egymáshoz. Bár a jó viszony ezúttal is megmaradt közöttük, véglegesnek érzik döntésüket.

„Ez egy hosszú, igaz szerelem volt” – Zámbó Krisztián mélypontra került a szakítás után

A pár június elején jelentette be a szomorú hírt, azóta viszont nem lehetett sokat hallani az énekesről. A napokban Instagram sztorijában egy filmes idézettel írta le érzéseit.

Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már azelőtt, hogy gondoltuk volna. És az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg, és bármennyire szeretnénk is, ugyanaz az érzés már sose lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.

A megható vallomáshoz videóban fűzött magyarázatot, ahol azt is elmondta, hogy rengeteg támogató üzenetet kap, amiért végtelenül hálás.

Átestem a holtponton, tudatosult, hogy a 11 éves kapcsolatomnak vége szakadt. Valószínűleg Zsuzsi is hasonló dolgokat él meg, hiszen ez egy hosszú szerelem volt, ez egy igaz szerelem volt. Nehéz volt az elmúlt pár nap, de úgy tűnik, most már sikerült elfogadnom a helyzetet.

Krisztián 8. évfordulójukon, a Reggeliben kérte meg Zsuzsika kezét. Erről és viharos kapcsolatukról még többet megtudhat a Fókusz összeállításából.

#Bulvár#zámbó krisztián#takács zsuzsika#szakítás#mélypont#idézet#instagram#videóüzenet

Címlapról ajánljuk