Bulvár

Blikk: Mazsit meghallgatta a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban

rtl.hurtl.hu

2022. június 30. 8:52

Többször is meghallgatták már, dílertablót is végig kellett lapozgatnia.

Berki Renáta, azaz Mazsi, a május elején váratlanul elhunyt Berki Krisztián özvegye biztosan tudja, mi okozta férje halálát, hiszen látta a halottvizsgálati bizonyítványt. De még mindig keresi a válaszokat – írta a Blikk csütörtökön.

Az özvegy nem beszél erről, ami érthető is, hiszen nehéz időszakot él, és mint korábbi nyilatkozataiból kiderül, Berkitől született gyermeke, Emma ad neki erőt ennek elviseléséhez. Mint arról beszámoltunk, a babával együtt nemrég Balira utazott egy jógatábora, hogy feldolgozza a gyászt.

A Blikk úgy tudja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a múlt héten is meghallgatták Berki Renátát férje halálával összefüggésben, amit rendkívüli halálesetként vizsgálnak. Nem is először kérdezik ki Berki özvegyét, 

korábban a lap információi szerint egy úgynevezett dílertablót is végig kellett lapoznia, hátha felismer valakit, akitől férje a lakásban talált kábítószergyanús anyagot szerezhette.

Az üggyel kapcsolatban korábban letartóztatott férfi ügyvédje, dr. Parti Ágnes azt mondta, Mazsinak aktákat kellett végiglapoznia, majd becenevek alapján kellett visszaemlékezni emberekre – ahogy ilyenkor lenni szokott.

A haláleset után toxikológiai vizsgálatot is végeztek, ennek eredményét azonban csak a rendőrök ismerik, a család csak akkor kaphatja meg, ha a nyomozók lezárták az ügyet.

Azt a kérdést, hogy vajon mi okozhatta Berki Krisztián halálát, korábban a Fókusz járta körül több ismerős és szakértő megszólaltatásával.

Nyitókép: Fókusz

 

#Bulvár#berki krisztián#berki mazsi#haláleset#rendőrség#nyomozás#drog

Címlapról ajánljuk