bulvár

Másfél évig nem tűnt fel senkinek egy nyugdíjas házaspár halála – nem tudni, miért hunytak el otthonukban

rtl.hurtl.hu

2022. június 22. 16:45

Az ír kistelepülésen élő szomszédok szerint maguknak valók voltak, és arról beszéltek, hogy el fognak költözni.

Másfél év után találták meg két nyugdíjas holttestét egy ír kistelepülésen – számolt be a Guardian. A szomszédoknak sokáig nem tűnt fel hiányuk: a haláluk feltételezett időpontja előtt többeknek arról beszéltek, hogy el akarnak költözni Franciaországba, és előre fizettek egy férfinak, hogy nyírja náluk a füvet. A koronavírus miatti lezárások is eloszlatták a gyanakvást.

A rendőrök az után ellenőrizték a házukat, hogy a kert egyre elhanyagoltabbá vált, miközben a házaspár autója az udvaron állt. Miután behatoltak a házba, megtalálták a férj holttestét a hálószobában, a feleségét pedig a nappaliban. A redőnyök le voltak húzva. Bűncselekményre vagy a lakásba való erőszakos behatolásra utaló nyomot nem találtak. A halottvizsgálat nem jutott eredményre, a rendőrség a toxikológiai és egyéb vizsgálatok megállapításaira vár. A hűtőben talált élelmiszerek lejárati dátumából arra következtetnek, hogy 2020 novembere-decembere között veszíthették életüket, a halálokok közül a szén-monoxid-mérgezést és a koronavírus-fertőzést sem zárták ki.

A nyolcvan év körüli házaspár kirándulóhajókon dolgozott Ausztráliában, mielőtt nyugdíjba mentek, és Írországba költöztek. A férj hajóskapitány lehetett. Nem tudni arról, hogy lettek volna gyerekeik. Az egyik szomszéd szerint maguknak valók voltak: udvariasan és barátságosan köszöntek, de látszott rajtuk, hogy nem szeretnék, ha behívnák őket egy teára. Az egyik helyi képviselő, Mark Fitzgerald azt mondta: megdöbbentek és szomorúak a házaspár halála miatt, de úgy érzik, igazságtalanul kritizálják a közösséget azért, mert nem vették észre a halálukat. Hozzátette: neki a munkája miatt mindenkit ismernie kell a környéken, de a házaspárral soha nem találkozott.

Illusztráció: iStock / Getty Images Plus

#bulvár#írország#házaspár#meghalt

Címlapról ajánljuk