Bulvár

Zsaroló, p∗csa, agymosó – Johnny Depp az exét szidta Elton Johnnak

rtl.hurtl.hu

2022. április 22. 10:29

Az Amber Heard ellen indított perben kerültek elő a levelek.

Folytatódik Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási pere, a Mirror cikke szerint a tárgyaláson előkerültek olyan emailek, amelyeket Depp írt Elton Johnnak korábbi élettársáról, a francia Vanessa Paradis-ról. 

A 58 éves színész a bíróság előtt válaszolt korábbi felesége, Amber Heard ügyvédjének, Ben Rottenbornnak a kérdéseire, így kerültek szóba a levelek is. Depp és Paradis 14 éven át voltak együtt, két közös gyermeket vállaltak. 2012-ben a színész Amber Heard miatt hagyta el élettársát. Új párját a Rum napló című film forgatásán ismerte meg, 2015-ben házasodtak össze, egy évvel később bejelentették válásukat. Heard ekkor kért távoltartási végzést a színész ellen, aki állítása szerint fizikailag bántalmazta őt. 

Rottenborn a tárgyaláson felolvasta egy 2013-as, Depp és Elton John közötti levélváltás szövegét. Ebben Depp úgy fogalmaz, hogy gyermekei „mélységesen beleszerettek Amberbe” és „rohadtul lekerült a vállamról a nyomás.” Depp az emailekben Vanessa Paradis-t „francia zsarolónak” illetve p∗csának nevezi, aki megpróbálta „agymosni” a gyerekeit. Depp a bíróságon elismerte, hogy Vanessa Paradis-ra utalt a levelekben.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Hollywood egyik legmocskosabb válásának, illetve pereskedésének tűnik a színész és a színésznő közötti jogi vita. A mostani eljárást Johnny Depp indította, 50 millió dollár kártérítést követel volt feleségétől, mivel az egy 2018-as véleménycikkben családon belüli bántalmazás túlélőjének nevezte magát, bár a szövegben név szerint nem említette volt férjét. A színész az Egyesült Királyságban beperelte a Sun nevű bulvárlapot, amely nyíltan feleségverőnek nevezte őt, ezt a pert Depp elvesztette. A jelenlegi eljárás várhatóan hat hétig tart majd. 

Amber Heard ügyvédje korábban azt állította egy tárgyaláson, hogy Depp 2015-ben egy alkoholos üveggel hatolt feleségébe egy háromnapos „túszhelyzetben” Ausztráliában. A színész ezt a bíróságon egyértelműen tagadta. 

Nyitókép: Stephane Cardinale / Corbis / Getty Images

#Bulvár#johnny depp#vanessa paradis#elton john#amber heard

Címlapról ajánljuk