Nappaliban, vécében, hálóban – így jutott el a VV-történelem egyik legtöbbet szexelő párja a szakításig
2022. április 13. 11:02
Az egykori villalakók szerelme a kamerák előtt bontakozott ki, és a nehézségek ellenére úgy tűnt, sokáig boldogok lehetnek együtt. A rajongókat éppen ezért hidegzuhanyként érte a hír, hogy VV Dani és VV Virág másfél év után szakítottak. Rögös út vezetett szerelmük szárba szökkenéséig, aminek a ValóVilág 10 nézői szemtanúi is lehettek. Elevenítsük fel megismerkedésük legemlékezetesebb pillanatait!
A villalakók már összeszokott csapattá váltak, mire VV Virág beköltözött hozzájuk. Dani egy percig sem tagadta, hogy szimpatikus neki a lány, ezért úgy döntött, felkarolja az újonnan érkezőt, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés. A beszélgetésük csipkelődéssel indult, aminek aztán hamar flörtölés lett a vége. A lány képtelen volt leplezni zavarát, ugyanis Dani minden mondatától elpirult.
Az első beszélgetés után gyorsan új szintre emelték kapcsolatukat, a Nyugi szobában egy pohár bor mellett mélyedtek el a testiség kérdéseiben. Virág egyértelműen kimondta, hogy nem szeretne senkivel ágyba bújni a Villában, de Dani addig kérdezősködött, hogy a lány végül elbizonytalanodott. Szex azonban még egy jó ideig nem volt közöttük.
Sokáig csak kerülgették egymást, ám Dani végül rászánta magát, hogy udvarolni kezdjen kiszemeltjének. Az áttörést talán a fürdőszobai jelenetük okozta, amikor a srác képtelen volt levenni a szemét a fürdőruhás Virágról és formás idomairól. Bár az is igaz, hogy Dani itt az udvarlást azzal kezdte, hogy szóvá tette Virágnak, hogy hízott.
Bálint győztes párbaja után hatalmas bulival ünnepelték meg a villalakó visszatérését, ahol Virág spicces állapotban bevallotta haverjának, hogy úgy érzi, kezd beleszeretni Daniba. A beszélgetést félbe is szakította Dani, majd Virággal inkább a hálóban folytatták a szórakozást. Az este így nemcsak a párbajhős Bálintnak lett felejthetetlen, a szerelmesek kapcsolata ugyanis végre kiteljesedhetett a paplan alatt.
Ezután a lámpaoltás egyet jelentett érzelmeik kiteljesedésével. Virág és Dani mit sem törődve villatársaikkal, szinte minden éjjel átadták magukat vágyaiknak.
Néhány héttel később azonban mélypontra került a szerelmük.
Kint fog kiderülni, hogy kettőnk között folytathatódat-e minden így.
Dani hosszasan fejtegette érzéseit, ami nem sült el jól, mert mindez Virág szemében egy szakítással ért fel. A lány nem is tudta visszafogni könnyeit.
A páros között rengeteg konfliktust szült a féltékenység is. Egyik legnagyobb vitájuk épp amiatt robbant ki, hogy Virág Moh-val próbálta őt féltékennyé tenni, amit Dani egyáltalán nem vett jó néven.
Végül sikerült mégis kibékülniük, bár ez nem volt zökkenőmentes. Az idilli romantikus viszony azonban hamar helyreállt köztük. Olyannyira, hogy amikor Virág büntetésből kénytelen volt a nappaliban tölteni néhány éjszakát, kedvese szolidaritásból csatlakozott hozzá. Természetesen a száműzetés végét egy orbitális szexszel ünnepelték meg a szerelmesek – a villatársak nagy örömére.
Egyébként alig volt olyan pontja a villának, ahol a fiatalok ne estek volna egymásnak. Tomboltak az érzelmek a Nyugiszobában, a vécében és a nappaliban is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ők voltak a ValóVilág történetének legtöbbet szexelő párja.
A boldogságuk azonban nem tarthatott örökké a Villában: Virág és Merci párbajozni mentek, ahol Dani kedvese maradt alul. A szerelmesek tudták, hogy előbb-utóbb egyikük kiesik, de a búcsúra így sem voltak felkészülve. Dani teljesen összetört, mikor meglátta Mercit besétálni a villa ajtaján.
A kiesett villalakó egyből szüleihez rohant, akik meglepő módon fogadták lányukat. Virág édesapja durván kiakadt Dani viselkedésén és számonkérték Virágtól, hogy miért nem védte meg őket a nyilvánosság előtt. Miután Dani is távozott a villából, úgy tűnt, a szerelmesek egy Rómeó és Júlia történetbe csöppentek. A fiú anyja például így vélekedett Dani és Virág terveiről:
Nem költözöl el otthonról! Te otthon vagy anyucival!
A szülői tiltás ellenére Virág és Dani másfél évig voltak együtt, ám most úgy tűnik, végleg véget ért se veled, se nélküled kapcsolatuk. A szakításról a Fókusznak meséltek, ahol Virág azt is kifejtette, milyen hatással volt a szakítás szüleivel való kapcsolatára és hogyan képzeli el a jövőt szingliként.