Bulvár

Egyik évben anyjuknál, másik évben apjuknál karácsonyozik az elvált Széphalmi Júlia gyereke

rtl.hurtl.hu

2022. március 23. 18:06

A Nyerő Páros és a Survivor sztárja őszintén beszélt arról, hogyan nevelik fiukat a válásuk után volt férjével.

Széphalmi Júlia táncművész, az RTL-en nagy sikerrel futó Nyerő Páros és Survivor sztárja másfél éve neveli egyedülálló anyaként a kisfiát, ugyanakkor volt férje, Sánta László is kiveszi a részét gyermekük mindennapjaiból – derül ki a Blikk interjújából. A férfi és Júlia kollégaként jöttek össze egykor, majd együtt szerepeltek a Nyerő Párosban.

Júlia az interjúban elmondta, szerinte az elvált szülőknek lazának kell lenni, hogy a gyerek ne érezzen ebből semmit a kapcsolatuk megváltozásából.

Legyen otthona, de érezze otthon magát a másik félnél is

– fogalmazott a táncművész.

Júlia azt is elmondta, hogy a családi összejöveteleket is együtt szervezik meg, de külön tartják.

„Mi a volt párommal az ünnepeket vetésforgóban osztottuk fel. Egyik évben Lacika velem van Szenteste, másik évben az apukájánál. Szerencsére húsvétkor is két nap van, így ezeket cserélgetjük. A születésnap pedig ugye, sokszor esik hétköznapra, így ilyenkor ünnepel velem is, az apukájával is és az óvodában is” – mondta Júlia.

Az alábbi videóban még házaspárként beszél a kapcsolatukról Széphalmi Júlia és Sánta László.


Nyitókép: RTL

#Bulvár#széphalmi júlia#Survivor#Nyerő Páros

Címlapról ajánljuk