Gyurcsány sportolt, éhezett, táncolt, kígyózott, főzött – lemondott
2025. május 8. 15:04
Dobrev Klára ma délelőtti Facebook-bejegyzéséből kiderül, Gyurcsány Ferenc végleg visszavonul a politikától. Lemond minden tisztségéről, a közéletből is távozik, és – mint felesége írja – válásukról is döntöttek. Gyurcsány több mint négy évtizedes politikai pályát hagy maga mögött – botrányokkal, performanszokkal, emlékezetes elszólásokkal és közéleti hullámvasutakkal. Ezeket gyűjtöttük most csokorba, mutatjuk!
Dobrev Klára ma délelőtti hosszú Facebook-posztjában közölte, hogy férje, Gyurcsány Ferenc „lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.” A politikus azt is megírta a posztban, hogy férjével elválnak.
Gyurcsány Ferenc fiatalon kezdett politizálni, már a 80’-as évek elején a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja volt, s lépdelt felfelé a ranglétrán. 2000-től a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja, később a miniszterelnök, Medgyessy Péter tanácsadója, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, majd 2004. szeptemberétől 2009. áprilisáig miniszterelnök. Üzleti vállalkozásait is építette időközben, 2002-ben már az 50. leggazdagabb magyar volt.
2010-ben először platformként megalapította a Demokratikus Koalíciót, a szervezet 2011-től, az MSZP-ből kilépve pártosodott, az elnök Gyurcsány Ferenc lett, egészen máig viselte a tisztséget.
Táncolj, Feri!
A politikusnak egy sor nagy port kavart közéleti performansza volt, az első nagyobb durranás talán a 2006-os országgyűlési választási kampányban előadott tánc volt – az Igazából szerelem egyik jelenetére felfűzve.
Őszöd
A 2006-os balatonőszödi MSZP-frakcióbeszédre azok is emlékeznek, akik egyáltalán nem követték a politikát, a kiszivárgott (kiszivárogtatott?) anyag elindította a lejtőn a magyar baloldalt.
Éhségsztrájk
2012-ben a Kossuth téren egy sátorban éhségsztrájkba kezdett társaival az előzetes választási regisztráció ellen. A sztrájk egészen pontosan 5 napig tartott.
Baló György vendégeként
A Magyarul Balóval című műsorban Baló György az RTL-en izzasztotta Gyurcsány Ferencet 2015-ben, a kérdések a köré csoportosultak, hogy hogyan változott a politikus álláspontja Vlagyimir Putyinról. Miniszterelnökként még rendszeresen találkozott vele, később pedig hevesen bírálta.
Két év múlva ismét meghívta a műsorába azóta elhunyt kollégánk, Baló György.
Kígyók kígyóznak
Az egyik 2018-as választási műsorban hangzott el tőle a kígyók kígyóznak örökbecsű elszólás, a megszólalás egyébként arra vonatkozott, hogy vontatottan tudják leadni a szavazataikat a polgárok a szavazókörökben.
A trollséf
A politikus tizenéves kora óta főz, 2013-ban adta ki első szakácskönyvét, és egy időszakban rendszeresen posztolt a konyhából. Egyszer még felesége főzőtudományán is élcelődött.
Feleségem is főzött már egyszer valami ehetőt.
De nem csak a főztjéről írt a közösségi médiában, rendszeresen helyezett el olyan kommenteket, amelyekkel órákra felrobbantotta az internetet. Orbán Viktor egyik posztja alá például ezt bökte oda:
Apukám, kezdem azt hinni, hogy tényleg bejövök neked.
Alkohol, vádak
Gyurcsány Ferencet rendszeresen érte az a vád a közbeszédben, hogy alkoholos befolyásoltság alatt szerepel. Egy ízben az LMP egyik volt politikusa, Vágó Gábor is erre utalt egy személyes tárgyalás után, később a Jobbik és Magyar Péter is ezzel támadta. Több sajtóterméket is beperelt a vádak miatt az egykori pártelnök, és nyert.
Futócipőben
Miniszterelnöksége idején is futott, két éve pedig elindult a Wizzair félmaratonon – trikóban és kisgatyában.
Könyvírás és füstbe ment terv
Gyurcsány tavaly regényírásba kezdett, idén pedig a 2026-os választásra készülve országjárásba kezdett. Egyik utolsó projektje az lett volna, hogy házat épít szörnyű körülmények között élő embereknek, amiről a Házon kívül stábja is forgatott.