Belföld

Magyar Péter kommentcsatázott egy jót Gyurcsány Ferenccel

rtl.hurtl.hu

2024. július 6. 15:39

Egy jóízű kommentcsatával indította a hétvégét szombaton kora reggel Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter. Előbbi egy irodalmias posztot tett ki a Facebookra, amiben Caligula római császár és Szeléné, a Hold istennőjének beszélgetését idézte, írta a Telex.

A szöveg persze tele politikai áthallásokkal: „Azt mondják, hisztis. Túlérzékeny, amolyan nebántsvirág. Hegyet akar mászni, közben kavicsokban is megbotlik. A kavics a hibás – vakkantja. Meg az, aki észreveszi, hogy nem egyenes, mármint a járása. Illetve az se. Gyorsan felfújja magát, mint a pulykakakas. Sértődékeny és bántó. Talán bántalmazó. Úgy tűnik, szereti önmagát. Sőt, talán leginkább önmagát szereti. Látja magát kívülről? És vajon, amit lát, az tetszik neki? Vagy önvak?” És így tovább. 

A volt miniszterelnök nem jelezte, pontosan kire utal a szöveg, de Magyar Péter már jött is kommentelni: „Micsoda önvallomás, így korán reggel✌️ Elnök úr, ha valóban számít a haza sorsa, ha valóban az Orbán-rendszer lebontása a cél, akkor felelősséget kell vállalni, akkor vissza lehet vonulni. Hálás lenne érte a haza. Legalább ezért.”

Gyurcsány erre visszaszavalt: „Ennyi? Szeléne szerint a világot a szellem veszi birtokba, nem a hivalkodó szó, nem a magamutogató test. Ha a törekvés nem párosul emberi jósággal, intellektuális kiválósággal, akkor az akarat nem épít, hanem pusztít. Ki küzdelemre vágyik, ellenfelét nem küldi, hanem hívja, de ezt már Mars mondta. Állítólag. Egyébként meg most látom, itt a strand előtt leárazás van. Sok minden lett olcsóbb.”

Magyar végül így zárta csatácskát: „Elnök Úr, a küzdelem megvolt, a magyar választók döntöttek a múlt és a jövő között. Az eredmény június 9-én látható volt nagy betűkkel és számokkal a kijelzőn. Jó strandolást, elmélkedést, pihenést! A döntés az Ön kezében van. A hazája hálás lenne.”


Nyitókép: Purger Tamás / MTI, Hegedüs Róbert / MTI

#Belföld#gyurcsány ferenc#magyar péter#komment#csata#miniszterelnök#orbán viktor#választás#caligula