Belföld

Megszólalt Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Engem súlyos felelősség terhel

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. június 13. 8:15

A 777 blog videóinterjút készített Balog Zoltán református püspökkel, aki most először beszélt részletesen a kegyelmi botrány körülményeiről.

Először adott interjút Balog Zoltán református püspök azóta, hogy a februárban kirobbant kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter, de ő maga nem mondott le a református egyházban betöltött vezetői posztjáról.

Balog beleegyezett, hogy a 777 keresztény blog a választások után közzétehesse a vele készült, több mint egyórás interjút. A beszélgetést csütörtök reggel 7-kor kezdték adni a 777 YouTube csatornáján, a lap külön cikkben közölt pár részletet az interjúból.

Arról, hogy miért csak a választások után szólalt meg:

Látszott, hogy olyan módon lesz a választási kampány része ez az ügy, hogy ebbe igazán jót nem lehet mondani. Sokszor nehéz volt várni, hogy végre a saját hangomon meg tudjak szólalni, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem ez a csatazaj köríti mindazt, amit mondani szeretnék, hanem talán valami lenyugvás, csend megérkezik kívülről is, nem csak az egyházon belülről.

Balog Zoltán a kegyemi kérvény benyújtásának körülményeiről azt mondta, hogy K. Endre felesége kereste meg őt, hogy segítsen „célba juttatni a kegyelmi kérvényét”. Ezután Balog a püspöki hivatalban fogadta K. Endrét:

Egy másfél órás beszélgetésünk volt, próbáltam vele imaközösségbe is kerülni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy lelkipásztorként, lelkivezetőként ha valaki tőlem segítséget kér, akkor meg kell azt vizsgálni és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni.

Arról, hogy K. Endre ekkor házi őrizetben volt és elvileg nem hagyhatta el a lakását, Balognak nem volt tudomása:

Én nem tudom, hogy házi őrizetben volt-e, mert ezt a körülményt én nem vizsgáltam, erről nem volt tudomásom.

Balog Zoltán K. Endre büntetését nagyon aránytalannak érezte és szerinte ebben nagyon sokan egyet is értettek vele. Azt ugyan nem tudta megítélni, hogy K. Endre pedagógusként mindent jól csinált-e, de továbbra is úgy gondolja, hogy 

ártatlan 

az ellene felhozott vádakban, amik miatt el is ítélték. Balog szerint például amikor K. Endre le akart fizetni egy tanút, akkor is csak „az igazáért küzdött”. Amikor később visszatértek K. Endre dolgaira, arra, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után is megkereste az egyik áldozatát, balog megismételte: 

Ez az ember nagyon rossz módszerrel továbbra is küzd az igazáért.

Balog Zoltán tisztázta azt is, hogy nem Novák Katalin kereste meg a kegyelmi kérvénnyel, hanem épp fordítva:

Én kerestem meg Novák Katalint […] azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni.

A botrány kirobbanása után Balog azért nem állt ki nyilvánosan a köztársasági elnök mellett, mert ő nem tartott erre igényt:

ő akarta vállalni a döntésért a felelősséget.

Balog Zoltán beszélt arról is, hogy az első perctől kezdve úgy érezte, hogy erkölcsi felelőssége vállalni a botrányban betöltött szerepét. A püspök számára súlyos teher, hogy Novák Katalinnak távoznia kellett miatta:

óriási veszteség az egész országnak, a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel.

Hogy Novák Katalin milyen megfontolások alapján döntött úgy, hogy megkegyelmez K. Endrének, nem derült ki a beszélgetésből.

Arról, ő miért maradt püspök, így fogalmazott

A püspöki feladat az egy egyházon belüli történés, alapvetően egy lelki megbízatás, amire eskü kötelezi az embert. (...) nekem úgy hangzik az esküm, hogy egyedül egyházi főhatóságomnak, a kerületi közgyűlésnek – ami egy részzsinat – a rendelkezéseit hajtom végre és fogadom el egyházi ügyekben. Én ezt a rendelkezést megkértem – éppen az elmúlt napokban – és nekem azt kell végrehajtanom. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy nekem kötelező ezt a munkát folytatnom.

Balog Zoltán szerint ő nem rángatta bele a kegyelmi ügybe a református egyházat:

Nem tettem ilyet, ők maguk álltak mellém és keltek a védelmemre. Ez a nagyon egyszerűen és banálisan induló ügy egy másik történet, mint amivel az egyházunk alapvetően meg lett vádolva, és ez bizonyos szempontból még a személyemtől is független, hiszen nem az elmúlt három évről beszélnek, akik a legsúlyosabb kritikát megfogalmazták. 

Balog Zoltán élete gyökeresen megváltozott, megtört ember lett, bűnbánatot gyakorolt, érzi a népszerűtlenséget:

Az utca embere ha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan.

A Dunamelléki református egyházkerület vezetéséről így beszélt:

Én vagyok a vezetőjük, így el kell viselniük azt a kárt és nehézséget, amit az én megjelenésem jelent. Hihetetlenül megtisztító és felszabadító élményekben van részem, amikor azok az emberek, akik engem fogadnak azok mellettem állnak lelkileg és azt a szeretetet érezhetem, amit korábban is – nagyon féltem, hogy ezt el fogom veszíteni. Nagyon jó érzés, hogy nem így történt.

V. János a  bicskei gyermekotthon igazgatójaként 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. A zaklatásokat 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsora tárta fel  A volt igazgatót 2019-ben jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélték. Az ügy azután került ismét elő, hogy a helyettese, K. Endre kegyelmet kapott, amibe belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és a kegyelmet igazságügyminiszterként ellenjegyző Varga Judit:


Nyitókép: Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Sárospataki Református Teológiai Akadémia ünnepségén, a sárospataki református templomban, 2024. február 1-jén – Fotó: MTI/Vajda János

#Belföld#balog zoltán#novák katalin#kegyelmi botrány#interjú#református egyház

Címlapról ajánljuk