Belföld

Lemondott Donáth Anna

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 13:37

Az EP-eredményünk kudarc, a lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról – közölte.

Donáth Anna, a Momentum elnöke lemondott pozíciójáról az EP- és budapesti választásokon való rossz teljesítmény miatt, közölte a politikus a Facebook-oldalán. A Momentum egy hónapon belül tisztújítást tart, ahol új elnökséget választanak.

„Az Európai Parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet“ – fogalmazott.

Nem mehet el szó nélkül a sikerek mellett sem: azokra ugyanolyan büszke, amennyire vállalja a felelősséget a sikertelen EP-eredményekért – írta. „Az, hogy Zuglóban egyszerre győztük le a régi baloldalt és a Fideszt, hatalmas teljesítmény. Ahogy Pikó András és Soproni Tamás újrázása, Bánréve, Vámospércs, Keszthely és Győr elhódítása” – sorolta.

Úgy folytatta: „annak a politikának látom értelmét, ami szívből jön. Amiben hiszünk. És mi ebben a liberális politikában hiszünk. Egy olyan világban, ahol egyre erősebb a szélsőjobb, ahol egyre nagyobb teret nyernek a jobboldali populisták, még inkább szükség van arra, hogy valaki kérlelhetetlenül kiálljon ezen értékek mellett.”

Donáth saját bevallása szerint a jövőben is a saját filozófiája szerint fog politizálni: „csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted”. A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról – közölte.


Nyitókép: Vasvári Tamás / MTI

#Belföld#donáth anna#momentum#lemondott#lemondás#választás

Címlapról ajánljuk