Belföld

Lezárták a gödi akkumulátorgyár bejáratait az LMP aktivistái

rtl.hurtl.hu

2024. június 3. 14:22

Se ki, se be. Csárdi Antal, az LMP politikusa azt mondta: meg akarják akadályozni, hogy egyáltalán be lehessen hajtani a gyár területére.

Lezárták az LMP aktivistái a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárának mindkét bejáratát, tudatta a párt sajtóközleményében. A helyszínen tartózkodik Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, valamint Csárdi Antal és Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettesek is. A párt tagja meg akarják akadályozni, hogy egyáltalán be lehessen hajtani a gyár területére.

A párt azt szeretné elérni, hogy „a vállalat ne tudjon működni, a bíróság ugyanis kimondta, jelen pillanatban nem rendelkezik megfelelő környezethasználati engedéllyel” – mondta Csárdi. Hozzátette: „Ha a kormány és az intézményei nem végzik el a feladatukat, akkor el fogjuk végezni mi”.

Szerinte a bíróság döntése azt jelentené, hogy gyakorlatilag több mint 98 százalékkal kellene csökkenteni a gyár termelését, ez azonban nem történt meg. Szerinte a kormányhivatal és a környezetvédelmi hatóságok pedig nem hajlandóak valós ellenőrzéseket végezni. „Azt akarjuk elérni, hogy mindenkire vonatkozzanak Magyarország törvényei, és ne lehessen kivételezni multinacionális cégekkel csak azért, mert profitot termelnek.

A Pest Vármegyei Kormányhivatal még május 22-én írta azt közleményében, hogy „a bíróság döntése a sajtóban megjelent hamis állításokkal ellentétben nem azt jelenti, hogy a gyár teljes működését fel kell függeszteni, hanem azt, hogy azokat a tevékenységeket kell a vállalatnak korlátozni, amelyekhez egységes környezethasználati engedély szükséges.

Nyitókép: Facebook

#Belföld#akkumulátorgyár#lmp#aktivista#lezárás#választás 2024#Csárdi Antal#környezetvédelem

Címlapról ajánljuk