Belföld

Gyurcsány Magyar Péternek: Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 28. 9:54

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, és egyebek mellett azt írta neki, hogy ő nem a Fidesz ellenfele, hanem maga a Fidesz. 

Facebookon közzétett nyílt levélben reagált kedden Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Telex Magyar Péterrel készített videóinterjújára. Magyar Péter az interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar ellenzék, „őfelsége ellenzéke” tizennégy éve semmit sem csinál, még egy „köztévés vitát sem tudtak elintézni”. Magyar Péter szerint az ellenzék az Európai Unió jogállamisági eljárásának támogatásával, az uniós pénzekkel való zsarolással Orbán Viktor kezére játszik, ártva a magyar gazdaságnak, a magyar egészségügynek, a magyar oktatásnak.

Gyurcsány Ferenc nyílt levelében azt írta, hogy most végre kiderült, hogy kicsoda, milyen politikai értékeket képvisel Magyar Péter:

Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy, frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket.

Gyurcsány Ferenc szerint lehet, hogy Magyar Péter hatalmi értelem Orbán ellenfele, de tartalmi értelemben, politikája lényege szerint nem a Fidesz ellenfele, hanem maga a Fidesz.

Ilyenformán ellenfelek vagyunk.

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy amit Magyar Péter gondol a világról, Európáról, Magyarországról, azzal a DK nem ért egyet.

Új vagy a politikában, de régi, jól ismert fideszes szöveget nyomsz. Orbánt nem megbuktatni, hanem, ahogy mondják, felfelé buktatni szeretnéd. Nem elszámoltatni akarod, hanem az Európai Tanács vagy a Bizottság elnöki posztját ajánlanád neki, ha úgy tetszik, kitüntetnéd. Szerinted olyan európai víziója van, ami alkalmassá és érdemessé teszi őt erre. Azt javaslod, hogy „kössünk egy dealt a miniszterelnök úrral”. Mi nem akarunk semmilyen dealt kötni Orbánnal. Mi le akarjuk váltani, és el akarjuk számoltatni.

– írta a DK elnöke, aki bújtatottan sz*rnak nevezte Magyar Pétert:

Jó, hogy adtad ezt az interjút. Hogy mondják? Elvált a tüdő a májtól. Vagy máshogy? 

#Belföld#gyurcsány ferenc#magyar péter#ellenzék

Címlapról ajánljuk