Belföld

Megvan, ki lesz a magyar űrhajós

rtl.hurtl.hu

2024. május 27. 7:57

A 32 éves gépészmérnök, Kapu Tibor eddig főként akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott. A tartalékost is kijelölték – Cserényi Gyulát.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, írja az MTI.

Szijjártó, mielőtt útnak indult az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésére, elmondta, hogy Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított.

Emlékeztetett arra, hogy 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők komoly kiképzésen estek át több témakörben az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Tegnap éjjel a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott

– közölte. Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, ő pedig a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula lesz. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát, tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta: nagyon komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk, mind a fizikai, mind a mentális állóképesség szempontjából, hiszen a következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.

Tájékoztatása szerint a kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Mindketten ugyanazt a kiképzést fogják végigcsinálni, tehát ha adott esetben valamilyen ok miatt cserére van szükség, akkor sem veszik kárba az eddigi munka

– tudatta.

Nyitókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Schlégl Ádám, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Szakály András, a HUNOR - Magyar Űrhajós Program űrhajósjelöltjei.

#Belföld#magyar űrhajós#hunor#program

Címlapról ajánljuk